A vízipipázás egy közösségi hobbi, mely a dohányzás egy kulturált, igényes és hagyományként őrzött szokása.

Monthly Archives: február, 2012

Nargilem NP 450 vízipipa videó

2

Üdv! A Nargilem márka még viszonylag újnak mondható a hazai piacon, noha már közel egy éve érkeztek az első modellek. Első körben anno csak valóban pár darab jött, szépen bedobozolva. Azok lassan is, de elfogytak, hiszen a Nargilem nem teljes mértékben a hazai igényekhez lett kialakítva. Magáról a Nargilem márkáról bővebben itt olvashattok: Nargilem vízipipa – Vizipipafan.com

Share.

Különleges hastánc verseny

0

Ez a rendhagyó verseny az orientális tánc kiterjesztéséről szól. Azok a produkciók kapnak bemutatkozási lehetőséget, melyeket eddig nem igen lehetett hol felvonultatni. Minden versenyen akad egy-két „kakukktojás”, mely annyira elüt a mezőnytől, hogy a zsűri legnagyobb jóindulata ellenére sem tudja a többivel összehasonlítani, így megfelelő módon értékelni sem. Holott az induló ugyanúgy felkészült, mint a többiek. Mások talán évek óta dédelgetnek magukban egy szokatlan ötletet, de el sem jutnak a megvalósításig. Legalábbis eddig nem jutottak el… Nektek, formabontó, vagy ha úgy tetszik, kissé elvetemült Táncosoknak szeretnénk most színpadot, nemes megmérettetést és szakmai segítséget biztosítani! Nem is akárhol kerítünk erre sort,…

Share.