A vízipipázás egy közösségi hobbi, mely a dohányzás egy kulturált, igényes és hagyományként őrzött szokása.

Monthly Archives: november, 2014

Vízipipázott Harry Herceg

0

Noha soha nem megyünk át bulvárba, ezt most muszáj. Tele van vele a németországi vízipipás közösség és főként a britt pipás oldalak, hogy Harry Herceg (elvileg még csak most, 30 évesen) kipróbálta a vízipipát. Mindezt saját hajóján tette, Abu Dhabi kikötőjében. A számtalan külföldi pletyka magazin egyből rávetette magát a hírre és ismét dőlnek a hibás hipotézisekre, feltételezésekre alapozó vízipipa károsságával foglalkozó cikkek. Gratulálunk a médiának ismételten….

Share.

El sem hittük volna, 7 évesek lettünk

0

Pontosabban mondhatnánk akár 8-nak is, ezt a hetet. Nosztalgikus visszagondolni arra, amit ma már csak történelemnek, múltnak nevezhetünk. Az első olyan weboldalra, mely kifejezetten a vízipipa témakörével foglalkozott. Ez volt az ország első vízipipás weblapja, akkor még ingyenes tárhelyen, eltérő címen, melyen kicsit több mint 1 évig voltunk. Aztán nőtt az oldalt, sokasodott a látogatószám. Kinőttük (igen, ekkor már megvolt a fórum) és elkezdődött a közösség fejlődése. Akkor még azon is gondolkodtam, hogy megéri-e egy tárhelyet és domain-t fizetni, van e lehetőség és életszerűség az oldalban? Majd 2007 novembere végén átalakultunk és megszületett a VízipipaFan. Akkor elképzelni sem mertem volna,…

Share.

Bigg Pearls ásvány cikk

0

Felkerült egy rövid leírás a Bigg Pearls vízipipa ásvány márkáról. A cikkben a fontosabb információk olvashatóak, noha a gyártó nem rendelkezik rendes weboldallal, ami információt tudunk, azt összeszedtük. A Bigg Pearls ásványt időnként vízipipa gyöngynek is, mivel az ásványok kis labda, bogyó szerűek. A Bigg Pearls megtalálható több magyarországi online vízipipa boltban is. A cikket itt olvashatjátok: Bigg Pearls vízipipa kő

Share.

Az Al Fakher ismét ügyködik valamin?

0

Felbukkant pár kép az internet zegzugos világában. Az Al Fakher márkajelzést viselő, új, stílusos és nagyon szép dobozokról. Ennyit tudhatunk egyenlőre. Ugyan is semmi konkrét információ nincs. Sem az, hogy vajon új termékcsaládot indít-e az Al Fakher, sem arról, hogy csak a csomagolást cserélik le. Sőt, egyes oldalakon felmerült, hogy csak egy ügyes grafikus játszik. A választ nem tudjuk, de azt igen, hogy nagyon ízlésesre sikerültek ezek a doboz grafikák. Persze lehet találgathatunk, hogy vajon Al Fakher vízipipa ásvány vagy Al Fakher vízipipa paszta csomagolását látjuk-e. Szerintetek? Frissítve! Friss információk a fórumunkban itt!

Share.