A vízipipázás egy közösségi hobbi, mely a dohányzás egy kulturált, igényes és hagyományként őrzött szokása.

Al Sultan Mentolos Görögdinnye

3

Sziasztok! Nem is olyan régen az Al-Sultan előrukkolt néhány új ízzel, melyek közül az egyik a „Mentolos görögdinnye”. A dohány illata a fólia levétele után erősen megcsapja az orrunkat, és a dinnye illat dominál leginkább. Miután kivettük a dobozból, már a menta is jóval erősebben érezhető a dohányon, majd kibontva a menta erősen dominál, alig vehető ki a dinnye. Illata alapján bíztatónak tűnik a dohány, reméljük, az ízében sem fogok csalódni. Ez a sokadik általam kóstolt Al-Sultan márka és eddig ennek a legerősebb az illata, hamar bejárta a szobát, pedig még ki se hajtogattam az átlátszó fóliából. A dohány színe szokásosan piros a melasztól. Nos, lássuk, hogy sikerült eltalálniuk ezt az ízt. A csomagunk 2011. májusi.

al sultan menta gorogdinnye

A teszt körülményei:

  • Aladin Fata Morgana vízipipa (tartályban csapvíz)
  • Hookah Pro Classic Long mosható szívócső
  • Genie Mini Vortex kerámia (4 réteg konyhai alufóliával)
  • 3 fél Cocobrico szén

Füst: A szeneket felhelyeztem, és kb. 2 perc után kezdtem a pipázást. Második szívásra már elég jó füstöt kaptam. Nagyon hamar beindult, a 3 szénnek köszönhetően végig jó füstöt adott. Szokásos Al-Sultan füst, ezt nem is ragoznám tovább. A harmadik szenet le is kellett vennem, majd a végén, mikor már gyengült, visszatettem. Még kb. 40 perc elteltével is ugyanolyan füstöt kaptam.

Íz: ez egy kicsit meglepett. Amilyen erős volt a menta illata, az ízben annyira nem jelent meg. Főként szívásnál érezhető a menta, ami lágyan, gyengéden torokhűsítő, de nem erős, a borsmentához hasonlítanám leginkább. Igazi nyári dohánynak mondanám. Mikor kifújom érezhető a dinnyés íz, bár ez nem olyan finom, mint a Nakhla Mizo vagy az El Nefes görögdinnyéje. Inkább ilyen savanykásnak mondanám, amely szintén frissítően hat, de jónak mondható. Bár az utóbbi napok időjárása nem adott indokot a felfrissüléshez, de a kánikulában nagyon jó mentőöv. Az íz kb. 45-50 perc környékén már kezdett gyengülni, ez főleg a mentán volt érezhető, de a dinnye is követte néhány perc után. Majd nem sokkal egy óra után már a szenek kezdtek elfogyni, és az íz is teljesen elgyengült.

vortex kermia izzo szen

Összegezve annyit mondanék, hogy szerintem ez egy jól sikerült dohánya az Al-Sultan-nak. Ez a dohánymárka középkategóriás, mivel nem igazán bírja tovább egy óránál, de az íz és a füst súrolja a felsőkategória határát is. Persze, ez csak az én véleményem. A menta nem mondható zavaróan erősnek és a gyümölcs íze is frissítően savanykás. Ezt bátran merem ajánlani. Az illata nagyon hamar bejárta a szobát és nagyon kellemes, nekem ez elnyerte a tetszésemet, próbáljátok ki!

James (vizipipaforum.com)

Share.

3 hozzászólás

Leave A Reply