A vízipipázás egy közösségi hobbi, mely a dohányzás egy kulturált, igényes és hagyományként őrzött szokása.

Aladin Basha és az üvegfestés

Elég gyakori téma az üvegfestés a fórumon, miként így mindenki egyedivé teheti vízipipájának üvegét. Díszesebb, színesebb és így szebb is lehet az üvegtartály, ha rászánunk egy kis fáradtságot és időt, hogy kifessük. Illetve az is jó megoldás, ha megkérjük barátnőnket, hogy fesse ki. Lássuk most Octopus fórum tagunk történetét.

Sziasztok!

Szeretném megosztani veletek , hogy lettem Aladin Basha vízipipa tulajdonos és miként „tuningoltuk” fel egy kicsit.

Horvátországban Vízipipáztam először egy hookah bárban, ahol egyből megtetszett a vízipipázás a finom íze és a rituálé miatt. Elhatároztam, hogy egyszer veszek egy ilyet, de sokáig feledésbe merült, mivel akkor még Magyarországon nem igen lehetett látni sehol. Idén nyáron Spanyolországban nyaraltam a barátnőmmel  és ott megajándékozott engem egy noname kicsi vízipipával(Dora). Eleinte semmit nem tudtunk a működési elvéről, sok hibát elkövettünk, például  a szenet ráraktuk a dohányra fólia nélkül, nem tudtuk rendesen begyújtani a szenet(persze rossz szenet kaptunk utólag megtudtuk)… Mikor hazajöttünk  elhatároztam, hogy utána nézek az interneten a vízipipázás művészetének és ekkor találtam rá a vizipipa fórumra, ahol minden kérdésemre választ kaptam és nagyon segítőkész emberekkel ismerkedtem meg. Megtudtam hogy kell rendesen használni a vízipipát, hogy kell tömni a kerámiát. Némi olvasgatás után kiderült, hogy nem mindegy, hogy miből van a vízipipa test, milyen csővel szívjuk és az mosható e, milyen kerámiába tömjük a dohányt, milyen szenet használunk, mennyit és azt hogyan rakjuk a kerámiára, nem beszélve a fólia lyukasztásáról és rétegeléséről. Időközben a kis „spanyol” pipám csövéből érdekes dolgok kezdtek jönni a mosás során, és nagyon rossz mellékíze lett, és egy kicist erősnek is éreztem a füstöt, szerintem a füst rövideb útja, és a kicsi tartály miatt. Ekkor döntöttem el, hogy veszek egy normál méretű vízipipát, aminek a testje rozsdamentes acélból készült.

Legtöbben az Aladin Basha vízipipát javasolták kezdőknek és úgy gondoltam,hogy számomra is megfelelő lesz, mivel egyszerű mégis szép és az ára is kedvező (kb. ilyen árban volt a kis Dora vizipipám is), valamint megfelel az alap elvárásoknak (ideális a test átmérője és a pipa magassága (60 cm).  Ahhoz, hogy teljes legyen a kép, kiegészítettem a fehér pipámat egy  fekete Vortex kerámiával és egy fekete Nammor szívócsővel. Ezzel a kombinációval teljes mértékben kijön a dohány ize, és nincs például rozsda mellékíz a cső miatt. Az öngyulladós szenet is felváltotta nálam a természetes szén, szóval kezdett összeállni a kép és egyre jobb töméseket csináltam.  A vizipipáért és a kiegészítőkért köszönet a Szultán Kincsei üzletnek.

További érdeklődés után, rátaláltam egy szerintem hasznos dologra a Heba filterre. Házilag is el lehet készíteni, így faterom 15 perc alatt meg is csinálta egy fecskendőből, amire 40 kis lyukat fúrt. Ennek segítségével halkabb lett a vízipipa és a sok kis lyuknak köszönhetően jobban megszűri a füstöt:

Egyik pipázás alkalmával eszünkbe jutott, hogy fel kellene dobni valamivel a vízipipát. Utána néztünk, hogy milyen mintákkal, jelekkel, képekkel szokták díszíteni őket. A hieroglifák tetszettek a legjobban, így kiválasztottunk néhányat, amit a barátnőm meg is rajzolt először papíron, majd megfestette kézzel a vázára is. A festéshez fekete üvegfestéket, zsírtalanító folyadékot, két vékony ecsetet és kesztyűt használt. Festés előtt természetesen  zsírtalanítottuk az üveget, majd kezdődhetett a 2 órás munka. Először ceruzával megrajzolta a mintákat az üvegen, majd ecsettel átfestette. Kézügyességének köszönhetően most így néz ki a vízipipám, amire nagyon büszke vagyok és képek, hogy miként is lett ilyen:

Végül pedig az összkép:

Share.

Leave A Reply