A vízipipázás egy közösségi hobbi, mely a dohányzás egy kulturált, igényes és hagyományként őrzött szokása.

Category: "Történetek"

Beszámolók és történetek, melyek vízipipával kapcsolatos.

Dohány mix: Mediterrán romantika

0

Gondoltátok volna, hogy a rózsának nem az illata, hanem az íze is finom? Én kicsit irtóztam ettől az ízesítésű vízipipa dohánytól, mivel inkább a gyümölcsös aromákat kedveltem. Azonban egyszer kíváncsiságból befektettem egy 50g-os Nakhla rózsás dohányra. (Gas írt róla tesztet is, itt.) Amint kibontottam éreztem, hogy ez teljesen más mint a megszokott ízek amiket eddig szívtam. Tömtem és párat és hamar rájöttem, hogy igen is nagyon finom a rózsa. Azonban valamit hiányoltam belőle. Ennek pótlására elővettem egy kis Al Fakher citromos dohányt. Sima egyiptomi kerámiába tömtem fele-fele arányban a két dohányból, azonban előtte még egy alufólia darabon jól összekevertem őket…

Share.

Igazi vízipipa

4

SteadyMan nevű fórumtagunk osztott meg velünk egy történetet. Az eső vízipipámra Egyiptomban sikerült szert tennem még 2004-ben. Dahab-ban voltunk búvártúrán és ott ismerkedtem meg a pipázás rejtelmeivel, ami meghatározó volt és emlékezetes, mint ahogy az első pipavásárlásom körülményei is. Egyik este a vacsora és a jól megérdemelt pipázás után sétálgattunk, nézegettük a bazárokat. Szinte mindenhol lehetett pipát venni. Akkor még nem tudtam, milyen egy jó vízipipa, nagyon alacsony árak voltak, elképesztő méretválaszték és díszítettség. Mindenhol kiabáltak a “leszólító” emberek, sok magyar szót-kifejezést tudtak és ráncigáltak a boltjukba. Az egyik arab srác nagyon kitartóan követett minket a haverommal, kérdezgette, mit akarunk…

Share.

Augusztusi közös rendelés

2

Örömmel jelentem be, hogy a fórumba rendszeres időközönként történő csoportos, közös rendelés Razan szívócsövei, vortex kerámiái és Phunnel kerámiái épségben megérkeztek és már majdnem minden tulaj átvette. 😉 A rendelés lényege az, hogy itthon nem kapható csúcsminőségi vízipipás kiegészítőket szerezzünk be. Mostani ‘termésünket’ nézzétek meg a videókon! httpv://www.youtube.com/watch?v=61dWaSPEFH0 Külön köszönet Riccio tagunknak a mókás és hangulatos videó felvételért!

Share.

Közös rendelés: Május, 1. csoport

0

Az aktuális közös rendelés első csoportja már is kézhez kapta a csomagot. Van benn eminden jó. Razan csövek, Golden Razan, Phunnel kerámia, Vortex kerámiákák. Csupa minőségi termék. Ezzel ismét egy csoport sikeresen hozzájutott olcsón Razan szívócsövekhez és Vortex kerámiákhoz! A csomag 2 héten belül érkezett meg, a 2. csoport csomagja is 1-2 napon belül meg fog érkezni, hisz már hazánkban van. Egy gyors vámolás és postázás. Le is lett videózva az első csoport rendelése, melyet láthattok is: *videó törölve* A kövezkező rendelés Augusztusban várható, ugyan is Mahir a Nazarhookah.com tulajdonosa elutazik. Az augusztusi rendelésről majd időben értesítünk titeket! Miért jó…

Share.

Leültünk, vízipipáztunk, hurrá

8

Fogalmazzunk finoman úgy, hogy nem épp időben találtuk ki a tegnapi találkozót. Sebaj. Így is egypáran összegyűltünk. 11-en jelentünk meg, főként az aktívabb fórum tagok közül. Köszönöm nekik! Jókat beszélgettünk poénokról, történetekről, filmekről, pipás trükkökről, dohányokról és kipróbáltuk a Soex dohányt, amit csak külföldön lehet kapni. Hát vegyes érzelmekkel. Nekem például bejött az íze, viszont Krampinak nem nagyon. Ami a legfurcsább volt a Soex – 2szőlős dohány, aminek sörös és boros íze volt egyszerre. Furcsa volt… 10 perc után meg kifejezetten pocsék. Ezután inkább maradtunk a már ismert Al Fakher, Al Masah és Al Waha márkáknál, némi Nakhla keveréssel. Volt…

Share.

Tomdelonge véleménye

1

Nem olyan rég ( 1 hete kb.) érkezett meg a csoportosan rendelt csomag amerikából, a Nazarhookah.com oldalról, melyhez a fórum látogatók álltak össze egy rendelésre. Az eddigi vélemények jók voltak. Azonban Tomdelonge írása tömör, velős. 🙂 üdv ma kaptam meg Youri-tol a cuccokat(razan+vortex). hát, én teljesen megvoltam elégedve.lehet ez annak is betudható, hogy régen sikerült összehoznom egy jóleső tömést, de most sikerült. elsőre, és elképzelhető h még jobb lesz.sultan-mix-et tömtem, nempakoltam dugig, max 25g volt tölcsérben. rá 3 réteg alu, körkörösen kiluggatva majd kisebbekkel megszorva. erre tettem a 3 fél cocobricot, amitöl már elsö percben beindultak a felhők. nem gondoltam…

Share.
1 3 4 5 6 7