A vízipipázás egy közösségi hobbi, mely a dohányzás egy kulturált, igényes és hagyományként őrzött szokása.

Civil és szakmai szervezetek javaslata

0

Nyilván még emlékszik mindenki, hogy egy politikus a szakmai és civil szervezetek megkerülésével nyújtotta be a dohányzók védelméről szóló törvény módosítási javaslatát. Röviden és tömören, ki akarják tiltani a vendéglátóipari helyekről, szórakozóhelyekről a dohányzókat. Részletesebben ebben a bejegyzésben írtam erről. Nem épp etikus megoldás volt, hogy a törvényjavaslat kidolgozásából kizárták (sőt nem is tájékoztatták) a szakmai és civil szervezeteket. Ez több komolyabb, dohányzással kapcsolatos szervezetet és számtalan dohányos polgárt felháborított. A Füstölgők Társasága összefogott ezen szervezettek, egyesületekkel és a törvényjavaslat módosítását kezdeményezik, javasolják.

Szeretném idézni a Füstölgők oldalán megjelent módosítási javaslatokat:

  1. Kezdeményezzük, hogy a törvényalkotási folyamat során kerüljön sor a civil és gazdasági szervezetek érintett szereplőivel társadalmi és szakmai egyeztetésre.
  2. Nem tartjuk elfogadhatónak a 2011. február 25-én, T/2489 irományszámú képviselői önálló indítványban megfogalmazott törvénymódosító javaslatot jelenlegi formájában, mert véleményünk szerint nem életszerű, betarthatatlan szabályozáshoz vezet.
  3. Javasoljuk, hogy a módosított, új törvény továbbra is engedélyezze a munkahelyeken, beleértve a vendéglátóhelyeket, elkülönített, megfelelő levegőztetéssel felszerelt dohányzó helyiségek működtetését.
  4. Javasoljuk, hogy a törvény adjon lehetőséget a vendéglátóhelyek üzemeltetői számára, hogy megfelelő jelzések kihelyezése mellett nem dohányzó, illetve dohányzó helyként működtessék üzletüket.
  5. Javasoljuk, hogy a törvénytervezetből hagyják el a közforgalmú intézmény bejáratától számított 5 méteres távolságon belül dohányzóhely kijelölésére vonatkozó tilalmat. Ennek újragondolását javasoljuk. A törvény adjon lehetőséget a nyitott vendéglátó térben történő dohányzásra.
  6. Javasoljuk, hogy a törvény elfogadását követően adjon lehetőséget egyéves felkészülési időre minden érintett számára.
  7. Javasoljuk, hogy a kombinált egészségügyi figyelmeztetések bevezetéséhez a törvény hatályba lépését követően biztosítson az Európai Unió normáinak is megfelelő átmeneti időszakot, ami legalább 12 hónap legyen.
Share.

Leave A Reply