A vízipipázás egy közösségi hobbi, mely a dohányzás egy kulturált, igényes és hagyományként őrzött szokása.

El Nefes Mini Phunnel

Ebben a fórumban: Kerámiák Hozzászólás

  • , Hozzászólás ID: #151107
    zsolti879
    Felhasználó
    Zsolti879
    • Hozzászólás: 102

    Ma vásároltam meg ezt a kerámiát aminek nagyon örülök mert nagyon sok jót olvastam róla, és mivel szinte mindig egyedül pipázok számomra ez tökéletesen megfelel! Azonnal ki is próbáltam: Nakhla Cardamom dohányt tömtem bele és tényleg nagyon kevés kell bele, kicsit zavarban is voltam mert eddig vortexet vagy shi-sham kerámiát használtam amik ehhez képest tényleg eszik a dohányt. Tehát megtömtem, erre jött 1 réteg páncél alufólia majd 3 coco coal! Hát kb 10 perc után abbahagytam mert megégettem sikeresen, még az alufóliára is ráégett a dohány! Második próbálkozás: Al-Masah kétalmát tömtem bele, jobban lenyomkodtam mint az első tömésnél, megpróbáltam még jobban megfeszíteni az alufóliát és sokkal jobb lett az eredmény! Amit észrevettem hogy ha szélre rakom a szeneket könnyebb szívni viszont ha a lyuk felé rakom őket akkor nehezebb! Gondolom a szenek súlya nyomja lejjebb az alufóliát és emiatt van problémám! A második tömésem már szinte tökéletes volt! Egyébként nagyon jó kerámia és teljesen elégedett vagyok vele!

    , Hozzászólás ID: #151108
    feri17
    Felhasználó
    feri17
    • Hozzászólás: 134

    Dohánnyal még nem sikerült sajnos jót tömni, mert mindig megégett, de viszont shiazohoz nagyon jó. Tényleg nem kell bele sok és egy 3-as baráti társaságban 1.5-2 órahosszáig szép füstöt adott. Én elégedett vagyok vele nagyon.

    , Hozzászólás ID: #151109
    ponyva
    Felhasználó
    ponyv
    • Hozzászólás: 95

    Az normális ennél a kerámiánál ha a dohány ráég az alufóliára(páncél) ?

    , Hozzászólás ID: #151110
    akoska60
    Felhasználó
    Akoska60
    • Hozzászólás: 4255
    'ponyv' írta korábban:

    Az normális ennél a kerámiánál ha a dohány ráég az alufóliára(páncél) ?

    Bármely kerámiánál ráég a fóliára a dohány, ha túltömöd. Hagyj kb 2-3 millimétert szabadon a fólia, és a dohány között!

    , Hozzászólás ID: #151111
    droga
    Felhasználó
    Dr.OGA
    • Hozzászólás: 2

    Üdv mindenkinek

    Kedden kaptam egy fekete El Nefes Mini Phunnelt.

    Sajnos van egy apró problémám vele. Mégpedig a tömítéssel.

    SZK-ból alapvetően van a nagy fajta tömítésem (3 cm-es átmérőjű a legszélesebb pontján), de még az is kicsi, mert a kerámiámnak 3,1 cm-es az alján lévő lyuk átmérője.

    Szóval simán akadálytalanul belezuhan…

    Természetesen megpróbáltam a már olvasott technikával, hogy a tömítésre még egy fordított szír kerámiákhoz valót is ráhúzzak… de erre az eleve nagy (3 cm-es) tömítésre nem tudom teljesen ráhúzni a szírt, hiába “tuszkolom” amennyire csak bírom.

    Így ezzel is csak 3 cm marad a legvastagabb pontján az átmérő…

    Gondolom, ha már sokat használt és így kipuhult lenne a szír tömítés, akkor esetleg jobban rá tudnám szuszakolni, és talán jó volna, de hát én nem használok szír kerámiát, így csak új pédányom van, amit most vettem kimondottan ennek a problémának a megoldási kisérlete okán…

    Arra is gondoltam, hogy mivel a kerámi a belseje is felfelé szűkül, így mi volna, ha egyszerűen a tömítést feltolnám odáig, ahol már megszorul. Kipróbáltam, (persze nem élesben szenekkel rajta 🙂 ) de ezzel meg az a gond, hogy a kerámia belseje is mázas, így hiába szorul a tömítés, hamar “kidolgozza” magát, és bár le nem borul a kerámia, de egy 5-10 fokban megdől, és bár szelelni még így sem szelelt, de szerintem ez bőven elég ahhoz, hogy a szenek szépen “lemásszanak” róla. (Meg hát amúgy is milyen slamposan fest már így 🙂 )

    Van valakinek valami egyébb ötlete ilyen extrém lyukméretű El Nefes Mini Phunnel kerámia esetére?

    , Hozzászólás ID: #151112
    sYska
    Adminisztrátor
    sYska
    • Hozzászólás: 10312

    Tömítésre tekerj szigetelő szalagot. Esetleg leukoplast-ot.

    , Hozzászólás ID: #151113
    ricsike
    Felhasználó
    Ricsi
    • Hozzászólás: 64

    Az Szigeteszőszalaggal csak óvatosan pont a peremekig tekerd!Mert ha hagysz ki,akkor a kilógó részt beszívhatja!

    , Hozzászólás ID: #151114
    droga
    Felhasználó
    Dr.OGA
    • Hozzászólás: 2

    Köszi, ezt mindjárt ki is próbálom, valószínűleg a leukoplast-os verziót.

    (Mert az éppen kéznél is van.)

    , Hozzászólás ID: #151115
    skinbyrd
    Felhasználó
    Skinbyrd
    • Hozzászólás: 67

    Szerintem nagyon korrekt kis kerámia!Én hónap elején vettem az SZK-ba,nagyon megkérte szerintem az árát,mivel ezzel felvehetjük a mostani dohány árakkal a harcot,én személy szerint 8 tömést hoztam ki egy El Nefes 50grammos dohányból,pedig nem sajnáltam a dohányt,jól megtömtem!:) Én használok mellé iratcsiptetőből csinált házi phunnel modot,hogy télleg ne égjen meg a dohány és így nagyon jó! 😉 Nekem csak az az 1 bajom vele,hogy vékony és így ha végzel a pipázással és egyből szeretnél tömni egy újat akkor óvatosan fogd meg a kerámiát,mert eléggé felveszi a hőt!De amúgy télleg csak jót tudok róla mondani!:)

    , Hozzászólás ID: #151116
    mark1136
    Felhasználó
    seniormark
    • Hozzászólás: 66
    'Skinbyrd' írta korábban:

    Szerintem nagyon korrekt kis kerámia!Én hónap elején vettem az SZK-ba,nagyon megkérte szerintem az árát,mivel ezzel felvehetjük a mostani dohány árakkal a harcot,én személy szerint 8 tömést hoztam ki egy El Nefes 50grammos dohányból,pedig nem sajnáltam a dohányt,jól megtömtem!:) Én használok mellé iratcsiptetőből csinált házi phunnel modot,hogy télleg ne égjen meg a dohány és így nagyon jó! 😉 Nekem csak az az 1 bajom vele,hogy vékony és így ha végzel a pipázással és egyből szeretnél tömni egy újat akkor óvatosan fogd meg a kerámiát,mert eléggé felveszi a hőt!De amúgy télleg csak jót tudok róla mondani!:)

    Jónak jó kerámia de szerintem phunnelek alapjaiban túl bonyolultak. Pakolgatni szeneket, természetes szenet izzítani, sima kerámiára csak felrakod a szenet és nem kell tologatni és füstben, és időben még több mint phunnel:)

    Dohány mennyiség is ugyan az sima kerámiába is 8-9 simán kijön. 😀

    , Hozzászólás ID: #151117
    snake
    Felhasználó
    Snake
    • Hozzászólás: 144
    'seniormark' írta korábban:

    Jónak jó kerámia de szerintem phunnelek alapjaiban túl bonyolultak. Pakolgatni szeneket, természetes szenet izzítani, sima kerámiára csak felrakod a szenet és nem kell tologatni és füstben, és időben még több mint phunnel:)

    Dohány mennyiség is ugyan az sima kerámiába is 8-9 simán kijön. 😀

    Szerintem nem függ össze a szén tologatása és a phunnel típusú kerámia megléte, mint ahogy az sem, hogy természetes vagy öngyulladós szenet használsz. (nyugodtan lehet tenni simára is CBC-t és Phunnelre is öngyulladóst. (sokan azért használnak természetes szenet, mert nekik az öngyulladós undorító) Ettől függetlenül az is igaz, hogy normál kerámiával is lehet normálisat tömni…

    , Hozzászólás ID: #151118
    mark1136
    Felhasználó
    seniormark
    • Hozzászólás: 66
    'Snake' írta korábban:

    Szerintem nem függ össze a szén tologatása és a phunnel típusú kerámia megléte, mint ahogy az sem, hogy természetes vagy öngyulladós szenet használsz. (nyugodtan lehet tenni simára is CBC-t és Phunnelre is öngyulladóst. (sokan azért használnak természetes szenet, mert nekik az öngyulladós undorító) Ettől függetlenül az is igaz, hogy normál kerámiával is lehet normálisat tömni…

    mondjuk igaz de azért carbopol ring szép szintet tart öngyulladósban… az nem éppen egy undorító..

    , Hozzászólás ID: #151119
    snake
    Felhasználó
    Snake
    • Hozzászólás: 144
    'seniormark' írta korábban:

    mondjuk igaz de azért carbopol ring szép szintet tart öngyulladósban… az nem éppen egy undorító..

    Az íze miatt undorító, még ha leéget róla az a vacak akkor is. Elismerem carbopol mérföldekkel jobb a többinél, de nem sikerült igazán azt sem elfogadtatni velem, ha muszáj, akkor szívom. ( és nyilván akkor már inkább carbo mint a többi )

    , Hozzászólás ID: #151120
    zoli78
    Felhasználó
    zoli78
    • Hozzászólás: 377

    Szerintem minden csak tapasztalat kérdése!!Én elég sokat olvasgattam a szóban forgó kerámia megvétele előtt a fórumot.Miután megvettem ( azért ennek már van 1 ideje), az első néhány tömésem nekem sem sikerült olyan jól, de miután kitapasztaltam, azt kell mondjam,h sokkal jobban bejön, mint a többi kerámia.Az meg,h felveszi a hőt szerintem csak előny nem hátrány.Igényes kidolgozású, és rendkívül strapabíró.Nálam favorit. :super:

    , Hozzászólás ID: #151121
    altair
    Felhasználó
    Altair
    • Hozzászólás: 80

    Nekem is van ilyen kerámiám, általában csak kavicsok füstölésére használom. Dohánnyal rossz tapasztalataim vannak, mármint a tömést illetően. Segítene nekem valaki, miként tudnám úgy megtömni dohánnyal ezt a kerámiát, hogy ne kaparjon? :triste1:

    , Hozzászólás ID: #151122
    franciskaneni
    Felhasználó
    franciskanéni
    • Hozzászólás: 369

    Én ezt a kerámiát dohánnyal még csak alfakher , és serbetli-vel használtam . DE ott úgy tömtem ,hogy megkevertem a dohányt … Aztán lazán raktam a kerámiába '1 réteget' , utána kicsit lenyomkodom , és addig raktam amíg teli nincs . (Jobb dohányoknál kicsit 'túl is tömheted' tapasztalataim szerint .) Viszont a fóliát ne sajnáld . Tehát tapasztalataim szerint háztartásiból legyen 3-4 réteg ,és időnként a szeneket mozgasd . Tuti módszer 🙂

    Én így használom,és bevált .

    , Hozzászólás ID: #151123
    altair
    Felhasználó
    Altair
    • Hozzászólás: 80
    'franciskanéni' írta korábban:

    Én ezt a kerámiát dohánnyal még csak alfakher , és serbetli-vel használtam . DE ott úgy tömtem ,hogy megkevertem a dohányt … Aztán lazán raktam a kerámiába '1 réteget' , utána kicsit lenyomkodom , és addig raktam amíg teli nincs . (Jobb dohányoknál kicsit 'túl is tömheted' tapasztalataim szerint .) Viszont a fóliát ne sajnáld . Tehát tapasztalataim szerint háztartásiból legyen 3-4 réteg ,és időnként a szeneket mozgasd . Tuti módszer 🙂

    Én így használom,és bevált .

    Nekem “sajnos” csak Al Sultan dohányom van és eddig csak nakhla dohánnyal próbáltam ezt a kerámiát. Dohányt ha szívok, akkor inkább vortex, vagy ha holnap megjön a csomag, akkor egyiptomi kerámiával fogom. De majd ha végre sikerül vennem az ízesítőkhöz Elements dohányt, akkor így fogom csinálni, ahogy leírtad, csak én inkább páncélfóliát használok. Köszi a segítséget! 🙄

    , Hozzászólás ID: #151124
    sYska
    Adminisztrátor
    sYska
    • Hozzászólás: 10312

    Párszor már volt róla szó a témában. 🙂 Tessék visszaolvasni.

    , Hozzászólás ID: #151125
    skinbyrd
    Felhasználó
    Skinbyrd
    • Hozzászólás: 67

    Szerintetek az hogy lehetett,hogy 2 darab Bamboochaval és páncélfóliával néhányszor sikerült elég szépen megégetnem a dohányokat El Nefes mini phunnelbe?Pedig elég szélre raktam,körbe járattam mindig a szeneket sőt volt mikor még távtartó moddal csináltam és még úgy is.(El Nefes,Al Fakher dohányokkal…)

    , Hozzászólás ID: #151126
    sYska
    Adminisztrátor
    sYska
    • Hozzászólás: 10312

    Hőtartó nélkül? Lehet túltömted …

    , Hozzászólás ID: #151127
    skinbyrd
    Felhasználó
    Skinbyrd
    • Hozzászólás: 67
    'sYska/!/' írta korábban:

    Hőtartó nélkül? Lehet túltömted …

    Hőtartó nélkül… túltömés kizárva,mert általában a középső kúppal egy magasságban tömök.

    , Hozzászólás ID: #151128
    sYska
    Adminisztrátor
    sYska
    • Hozzászólás: 10312

    Akkor nem lehet, hogy túl keveset tömtél bele?

    , Hozzászólás ID: #151129
    skinbyrd
    Felhasználó
    Skinbyrd
    • Hozzászólás: 67
    'sYska/!/' írta korábban:

    Akkor nem lehet, hogy túl keveset tömtél bele?

    Szerintem nem tömtem túl keveset,nem sajnáltam a dohányt azért,de túl se tömtem…

    Fogalmam sincs mi lehetett a probléma:S

    , Hozzászólás ID: #151130
    flash
    Felhasználó
    flash
    • Hozzászólás: 207
    'Skinbyrd' írta korábban:

    Szerintem nem tömtem túl keveset,nem sajnáltam a dohányt azért,de túl se tömtem…

    Fogalmam sincs mi lehetett a probléma:S

    A Sahlar Mini phunnel témájába írtam egy jó kis tömési módszert, szerintem próbáld meg így ezzel a kerámiával!

    , Hozzászólás ID: #151131
    adamboy
    Felhasználó
    Adamboy
    • Hozzászólás: 212

    Sziasztok!

    Nem olyan régen vettem egy El nefes mini phunnel kerámiát és valamiért nem az igazi vele a pipázás. Nálam az a probléma, hogy amikor rárakom a szenet a fóliára, hallok egy pici sercegést. A pipázás végén amikor tisztítom a kerámiát akkor látom hogy a fóliára van ragadva/égve a dohány. Próbáltam alig megtömni, próbáltam többet de akkor is. Páncélfóliát használok, és rendesen rászorítom. Eddig 2egész cocobricot használtam. Vki tud segíteni, vagy valami ötletet mondani?

    Köszönöm

    , Hozzászólás ID: #151132
    sYska
    Adminisztrátor
    sYska
    • Hozzászólás: 10312

    Ez miért probléma? A mini phunnel-eknél ez rendszeresen elő szokott jönni, ha nem az egész dohány adag ég rá, akkor nem okoz gondot. 🙂

    , Hozzászólás ID: #151133
    adamboy
    Felhasználó
    Adamboy
    • Hozzászólás: 212

    Azért probléma, mert ha rá ég a dohány, akkor rövid időn belül kapar, és a dohány íze is a háttérbe vonul, az égett íz miatt, és akkor már nem olyan finom, ráadásul nem kellemes olyankor a pipázás. Nem hiszem, hogy minden esetnél előfordul, hogy a dohány ráég a fóliára, csak van valami megoldás.

    , Hozzászólás ID: #151134
    sYska
    Adminisztrátor
    sYska
    • Hozzászólás: 10312

    Ha sok ég rá, akkor valóban probléma, ezt írtam is. Szerintem túl sok hőt adsz neki vagy nagyon meglazul az alufólia a lukasztásnál. Próbáld meg üres kerámián kilukasztani az alufóliát előre és utána tömni, majd jó alaposan ráfeszíteni a páncélfóliát.

    , Hozzászólás ID: #151135
    adamboy
    Felhasználó
    Adamboy
    • Hozzászólás: 212

    Este kipróbálom 3 fél cocobricoval tesztelni, meg akkor kilyukasztom tömés előtt a fóliát hátha.

    Köszi sYska 🙂

    , Hozzászólás ID: #151136
    marci026
    Felhasználó
    marci026
    • Hozzászólás: 2

    Sziasztok!

    Nemrég vettem egy ilyen kerámiát, és egy 48cm-es Aladin pipával használom. Az lenne a kérdésem, hogy milyen hőtartó sapkát ajánlotok hozzá?

30 bejegyzés megtekintése - 151-180 / 183

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs profilod, akkor itt regisztálj!

Be kell jelentkezni a hozzászóláshoz.