Üdv!
Történet eleje:
Volt egy fekete nammor mosható vízipipa szívócsövem, amire ráültem a fogó részre. Ekkor azt mondta, hogy „Reccs?!!!” és egy repedés lett a belső műanyag csövén. Szereztem egy lukas kék Razan szívócsövet. A lukas részt kivágtam belőle, a fogó részét pedig feltettem a fekete nammor csőre. Ez így valahogy nem volt olyan szép. Előkaptam egy 1 éve porosodó még krampi által adományozott régi sima rozsdás szívócsövet és leszedtem a külsejéről a vörösréz huzalt és rátekertem a feketére és a kék fogóra. Így már egészen pofás lett és mivel csak vörösréz van a külsején, ezért megkapta a monometal Nammor nevet. Nagyon jól illik a vörösrezet tartalmazó Khalil Mamoon vízipipákhoz.
A szétszedett kék razan ott állt fogórész nélkül, de volt egy maradék kék műanyag fejem. Fogtam 5cm 16mm belső átmérőjű gumicsövet, ráragasztottam kívülről a díszeket és már kész is volt a rövidebb Razan. Igazából egy alap ötletem is ez volt, mivel a Mya QT-t szállítani fogom nyáron sok helyre és kéne mellé egy normális mosható szívócső. A gyáriakat pedig sajnáltam és féltettem, mivel a táskába könnyen eltörhet a műanyagcső a fogó részben. (Lásd mint pl. amikor ráültem…) Így ezt a részt kiiktattam. Kisebb helyen is elfér, így már nincs törékeny eleme, tehát nyugodtan szállítható. Tökéletesen passzol így a kis ‘aranyos’ Mya vízipipához. Emiatt elneveztem QT Razan-nak.
Szép munka, ügyes. 🙂 Mégiscsak az általam említett monometál nevet kapta? 😀
A kis razan is jól néz ki, de a rezes megoldás is nagyon jó.
Bár nem tudom nekem mennyire tetszene a fémes fogás pipázáskor, a kis vájatokban… :).
Ötletes szép munka, és ami a fontos teljesen egyedi. Fratula syska! :winner:
Amit kifogásolok én személy szerint,az a kiegészítő díszítés a markolaton. Miért nem volt elég a sajátja?
Mit kellett eltakarni vele?
Amit kifogásolok én személy szerint,az a kiegészítő díszítés a markolaton. Miért nem volt elég a sajátja?
Mit kellett eltakarni vele?
Nekem jobban tetszik így, hogy színesebb picivel. Plusz én mindig az alját fogom, ahol a szivacs van. Így már 2 szivacs van és kényelmesebb a fogása számomra. Amúgy a másik ok, az tényleg a takarás. A csövön és a markolaton 2 külön szál fut és a fogó résznél 5cm-el a vége előtt elfogyott a drót …. :pascontent2: Aztán ki kellett egészítenem és rögzíteni. Ez már zavarta volna a kezet és inkább ráhúztam a gumis szivacsokat.
Bár nem tudom nekem mennyire tetszene a fémes fogás pipázáskor, a kis vájatokban… :).
Általában a szivacsnál fogom, azonban nem zavaró a rézdrót, a vájatok elég mélyek + elég erősen tekertem rá a huzalt is. Szokatlan, de kényelmes így is. 🙂
Igen. Ez még a legjobb hangzású.
Nekem nagyon bejön ez a kis Razan cső. Pont olyan kis „tömzsi” optikailag, mint a Mya pipa, így nagyon összeillenek! Gratula mindkét csőhöz. :amen:
Nekem nagyon bejön ez a kis Razan cső. Pont olyan kis „tömzsi” optikailag, mint a Mya pipa, így nagyon összeillenek! Gratula mindkét csőhöz. :amen:
Plusz az eredeti Mya csővel is mutat egy kis hasonlóságot, méreteit tekintve.
[attachment=2]DSC00071.JPG[/attachment]
Énis megpróbáltam feldobni a Razan Maxurámat egy kis arany díszítéssel, és szerintem sikerült is 😀
Először aranysárga cérnával próbáltam meg végigtekerni, de ez túl vékony és kevés lett(nem érte végig a csövet)
Így nézett ki vele:
Gondolkodtam rajta mi lehetne még alkalmas erre a célra, megkérdeztem anyumat aki egyből rávágta mi legyen(a nevét sajna nemtudom, de ha valakit érdekel majd megkérdezem) megmutatta és egyből beleszerettem… 😀
Képek:
Szép lett a cső.
Engem érdekelne mi a neve ennek a cuccnak.
Én is körbetekertem a fekete-fehér Nammor-t fehér cérnával, igaz az elég vastag fonal volt.
Ez viszont lényegesen szebb lett.
Megkérdeztem anyumat és azt mondta hogy aranyszál, a varrónők használják valamiféle díszítésekhez.
Boltunkban 15ft/m szóval olcsó is meg szép is 😀
Egy kép róla:
Készen lett akoska ötlete alapján a Mazan szívócsövem beborítása, és még szebb lett mint volt :=
Nagyon ügyes gratulálok! :super: Ja és jól is néz ki! :diable: