A vízipipázás egy közösségi hobbi, mely a dohányzás egy kulturált, igényes és hagyományként őrzött szokása.

Phunnel Kerámia (Hawanna, Tangiers, Stb.)

Ebben a fórumban: Kerámiák Hozzászólás

  • , Hozzászólás ID: #101880
    anegytech
    Felhasználó
    anegytech
    • Hozzászólás: 825
    wakummaci írta korábban:

    Én is csak azt mondom, hogy a HAVANNÁBA, amiben MEGFELELŐ méretű volt a mod, ott sajnos megégett a dolog,míg nélküle nem.Tangierssel még nem próbáltam,de elméletileg a dolog fizikája miatt igaznak kell lennie annak amit mondasz, bár szerintem a füstmennyiségnek is illene növekednie. Elvileg :).

    Őő, szerintem nálam abból az okból nem növekedett a füst, sőt gyérebb volt, mert a mod elég nagy helyet foglalt, ezért a szokásosnál kicsit jobban megnyomkodtam a dohányt. Ezáltal nehezebb volt szívni és talán ezért jött kevesebb füst. De fogalmam sincs. De én mindenesetre csak fizikai szempontból néztem a dolgokat, de azthiszem az lesz a legjobb, ha még kipróbálom párszor.

    Ja és aki phunnelt akar venni, azt ne rémissze meg ez az eszmefuttatás, mod nélkül tök király, szóval nem kell mécsesből modot fabrikálni annak aki nem akar, így is ízes füst jün, nem is akármilyen. Amióta megvan a phunnel csak hüledezem. Szóval moddal vagy anélkül … király :). Aztán moddal még próbálkozom, elképzelhető, hogy a végén nekem sem fog beválni :hehe:.

    , Hozzászólás ID: #101881
    krampi
    Felhasználó
    krampi
    • Hozzászólás: 3414

    Termeszetesen, probalkozni kell 🙂 En is biztos majd ki fogom probalni, hogy milyen moddal, aztan majd meglatjuk. Hazi keszitesuekkel nem bajlodom, majd ha lesz SZK-ban normalis, minosegi mod, akkor lehet, hogy beszerzek egy olyat.

    Mindenesetre amit anegytech mondott, az igaz, hogy ez a mi kis elmelkedesunk tenyleg ne riasszon el senkit egy Tangiers Phunnel beszerzesetol, ugyanis mod nelkul is tokeletesen uzemel, elkepesztoen jo. Ez mar csak a maximalizmus, amire mi torekszunk 😀

    , Hozzászólás ID: #101882
    wakummaci
    Felhasználó
    wakummaci
    • Hozzászólás: 2189

    Így van, én is maximálisan meg vagyok elégedve… De ha lehet maximális+egy pici, akkor feltétlen kell nekem az a pici :happy1:

    , Hozzászólás ID: #101883
    sYska
    Adminisztrátor
    sYska
    • Hozzászólás: 10312

    Tegnap este egyedül kipróbáltam a saját Tangiers phunnelem. (Már kipróbáltam Julio-ét, Friciét, de végre a sajátot is. 😀 ) Nagyon jó volt. Viszont nekem erős volt, így 4 kis lukat tettem a középső luk fölé is. Kellemes volt ezután és nem kerülgetett a szédülés. 🙂

    Másnak is ajánlom, ha esetleg túl erőset sikerülne tömni.

    , Hozzászólás ID: #101884
    gas
    Felhasználó
    gas
    • Hozzászólás: 1042

    Syska, azt kérdezném, hogy ez a megoldás mennyire befolyásolja a füst mennyiségét?

    , Hozzászólás ID: #101885
    frici
    Felhasználó
    Frici
    • Hozzászólás: 630
    gas írta korábban:
    Syska, azt kérdezném, hogy ez a megoldás mennyire befolyásolja a füst mennyiségét?

    Gondolom, valamennyivel, kevesebb lesz a füst! (attól függően, hogy mennyi és mekkora lyukat raksz) Mert ugye készítesz pár lyukat, ahol úgy áramlik be a levegő, hogy nem érintkezik a forró szenekkel, se a dohánnyal…

    , Hozzászólás ID: #101886
    sYska
    Adminisztrátor
    sYska
    • Hozzászólás: 10312
    gas írta korábban:
    Syska, azt kérdezném, hogy ez a megoldás mennyire befolyásolja a füst mennyiségét?

    Hát csökkenti a füst mennyiségét, ezért is lesz gyengébb a dohány. Én 4 közepes lukat tettem és egy sima kerámia füstjénél azért jobbat adott. 🙂

    , Hozzászólás ID: #101887
    emberke202
    Felhasználó
    Emberke202
    • Hozzászólás: 504

    ennek is kilehet az alját alufóliával tömni mint a vortexet?

    , Hozzászólás ID: #101888
    sYska
    Adminisztrátor
    sYska
    • Hozzászólás: 10312
    Emberke202 írta korábban:
    Ennek is kilehet az alját alufóliával tömni mint a vortexet?

    Phunnelnek is ki lehet, ámbár a Tangiers nem eszik olyan sok dohány.

    , Hozzászólás ID: #101889
    webbie
    Felhasználó
    webbie
    • Hozzászólás: 1924
    Emberke202 írta korábban:
    ennek is kilehet az alját alufóliával tömni mint a vortexet?

    Kevesebb dohány kell bele, mint Vortex-be. Minek akarod kitömni ? Ennyire ne spórolj már 😀

    Amúgy biztos lehet valameddig ..

    , Hozzászólás ID: #101890
    schify
    Felhasználó
    Schify
    • Hozzászólás: 170

    Ti small Tangiers Phunnelre mennyi cocobricot raktok? 3 fél kis lyukakkal nem volt a legmeggyőzőbb nekem, nem is raktam bele sok dohányt lehet az is baj volt kicsit. Majd kipróbálom a 4 felet is, kis nagy lyukkal még nem tudom. Tényleg elég kisérletezgetős ez a kerámia, bár egyik tömés sem volt rossz, sőt. De azért kíváncsi lennék kinek mi vált be a legjobban. És aszerint tömném már mindig.

    , Hozzászólás ID: #101891
    gas
    Felhasználó
    gas
    • Hozzászólás: 1042

    Én mint korábban leírtam, így tömök: Dohányt nem spórolok belőle, 4réteg sima (vagy 2réteg grill) alufólia, fogpiszkálóval vagy tűvel kilyukasztva, erre 3db fél CB. Első szívásra szokott füst jönni, és 6-8 után már nagy felhők jönnek elő. Szerencsére eddig még egyszer sem sikerült Phunnelel odaégetni a dohányt.

    , Hozzászólás ID: #101892
    troll
    Felhasználó
    Troll
    • Hozzászólás: 426

    Nos, hála SZK nak megvan a saját Tangiers Phunnelem.

    Azt hittem nem sikerül, de az első tömés 3 fél cocobrico szénnel kollektíve nagy füstöt eredményezett. az első reakcióm a Phunnelre: Ilyen kicsi? 😮 de végülis tökéletes, még plusz tömítés sem kell hozzá(ellentétben a vortexszel) köszönöm SZK :cote:

    , Hozzászólás ID: #101893
    rusee
    Felhasználó
    Rusee
    • Hozzászólás: 556

    Ha már az ember foglalkozik a pipával nem annyira amatőr szinten, akkor illik tudni milyen phunnel így vettem magamnak egyet karácsonyra. Természetesen az SZK-ból. Köszi Julio mégegyszer.

    Majd jövőhéten lesz mod ha jól emlékszem s 1600 körül mozog majd de ne vegyétek 100%-ra így emlékszem 🙂

    Mod nélkül is érdemes kipróbálni?

    , Hozzászólás ID: #101894
    gas
    Felhasználó
    gas
    • Hozzászólás: 1042

    Elvileg nagyon kis különbség van a moddal, és anélkül. Mod nélkül is hatalmas füstfelhőket, és fantasztikus ízeket lehet elérni, de moddal lehet, hogy még jobb lenne. Én személy szerint megvagyok elégedve mod nélkül is, nekem jelenleg nincs rá szükségem. Próbáld ki te is! 😉

    , Hozzászólás ID: #101895
    cira
    Felhasználó
    Cira
    • Hozzászólás: 305
    gas írta korábban:
    Elvileg nagyon kis különbség van a moddal, és anélkül. Mod nélkül is hatalmas füstfelhőket, és fantasztikus ízeket lehet elérni, de moddal lehet, hogy még jobb lenne. Én személy szerint megvagyok elégedve mod nélkül is, nekem jelenleg nincs rá szükségem. Próbáld ki te is! 😉

    Én úgy tudom, hogy moddal csak az ízek jönnek ki jobban, de a füstje az még talán kisebb mint mod nélkül.

    Nekem modra még soha nem volt szükségem, csak másoktól hallottam így. Szóval javítsatok ki ha hülyeséget beszélek.

    , Hozzászólás ID: #101896
    szultankincsei
    Felhasználó
    SzultánKincsei
    • Hozzászólás: 736

    mod amit hoztam nem tudom jó-e Tangiers phunnelre még nem probaltam, ra nezesre jó, de igazabol ez e mod tangiers utanzat keramiara keszült mod. héten fogom probalni tangiers small phunnelel és havana phunnelel.

    egyébként 900ft bekerül.

    , Hozzászólás ID: #101897
    schify
    Felhasználó
    Schify
    • Hozzászólás: 170

    Nem tudom ti hogy vagytok vele de nekem 3fél cb-vel csak egy olyan 40-50 perc a tömés(small t. phunnel), persze mehet rá a 2. kör, de nálatok is ennyi vagy bennem van a hiba? Nammor cső is közre játszik kicsit nyilván.

    , Hozzászólás ID: #101898
    frici
    Felhasználó
    Frici
    • Hozzászólás: 630
    Schify írta korábban:
    Nem tudom ti hogy vagytok vele de nekem 3fél cb-vel csak egy olyan 40-50 perc a tömés(small t. phunnel), persze mehet rá a 2. kör, de nálatok is ennyi vagy bennem van a hiba? Nammor cső is közre játszik kicsit nyilván.

    Furcsa!Valószínű elrontottál valamit….Mert mi mikor Nakhla Mizot tömtünk, minden gond nélkül birta az első kört, felkerült a második és csak a vége felé kezdett el érződik, hogy gyengül a dohány íze.

    Viszont, ha valami “rpehisztorikus”korban készült dohányt tömtél, könnyen lehet h egyszerűen az nem bírta…és nem te voltál a hibás…

    , Hozzászólás ID: #101899
    bandikj
    Felhasználó
    BandiKJ
    • Hozzászólás: 438
    Frici írta korábban:
    Schify írta korábban:
    Nem tudom ti hogy vagytok vele de nekem 3fél cb-vel csak egy olyan 40-50 perc a tömés(small t. phunnel), persze mehet rá a 2. kör, de nálatok is ennyi vagy bennem van a hiba? Nammor cső is közre játszik kicsit nyilván.

    Furcsa!Valószínű elrontottál valamit….Mert mi mikor Nakhla Mizot tömtünk, minden gond nélkül birta az első kört, felkerült a második és csak a vége felé kezdett el érződik, hogy gyengül a dohány íze.

    Viszont, ha valami “rpehisztorikus”korban készült dohányt tömtél, könnyen lehet h egyszerűen az nem bírta…és nem te voltál a hibás…

    szerintem Schify egy kör szén idejére gondolt, hogy 40-50 perc egy kör szén. nálam ez az idötartam átlagosnak számit egy kör szénnél

    , Hozzászólás ID: #101900
    frici
    Felhasználó
    Frici
    • Hozzászólás: 630
    BandiKJ írta korábban:

    szerintem Schify egy kör szén idejére gondolt, hogy 40-50 perc egy kör szén. nálam ez az idötartam átlagosnak számit egy kör szénnél

    Bocsánat! Valóban, figyelmetlen voltam….a dohányra gondoltam, hogy csak 45 – 50percet bír…

    , Hozzászólás ID: #101901
    rusee
    Felhasználó
    Rusee
    • Hozzászólás: 556

    Akkor én nagyon szerencsés vagyok, mert nekem a 3 fél CB 1:10-30 között változik igaz (vortexbe)

    , Hozzászólás ID: #101902
    nick
    Felhasználó
    Nick
    • Hozzászólás: 787
    Rusee írta korábban:
    Akkor én nagyon szerencsés vagyok, mert nekem a 3 fél CB 1:10-30 között változik igaz (vortexbe)

    A szén időtartama csak a szívás gyakoriságától függ, nem? Ezt a kerámiás dolgot nem értem 🙂

    , Hozzászólás ID: #101903
    bryce
    Felhasználó
    bryce
    • Hozzászólás: 740

    igen! a szén időtartama a szívás mennyiségétől is függ,ha sokat szívod, meg egyfojtába,mint egy porszívó, akkor sokkal hamarabb vége lesz a szénnek :intello:

    , Hozzászólás ID: #101904
    adam_t
    Felhasználó
    adam_t
    • Hozzászólás: 113

    A szén izzásának hossza valóban a szívás gyakoriságától függ. Amúgy nekem is egy óra fölött van a 3fél CB, de most nagyon elgondolkodtatott, de mivel ez is elég off ezt inkább ott kéne folytatni.

    , Hozzászólás ID: #101905
    radish
    Felhasználó
    Radish
    • Hozzászólás: 415

    Üdv!

    Most teszteltem a tegnap vásárolt Tangiers Phunnelemet. Gyönyörű darab. Egy 80 centi körüli egyiptomi pipán díszelgett Razan csővel. Serbetli epret tömtem (hundarkblade, köszönet érte :amen: ), 2 réteg alu + gyűrű + két réteg aluval, először 3 fél bricoval. Szerintem egy kicsit sokat lyukasztottam, kellett a rendszernek kb. 8-10 perc, mire szép füstöt produkált. Ezek után gyönyörű, nagy fehér füstfelhők következtek, a dohány kellemesen epres, mellékíz nulla. Nekem egy kicsit túl lágy, de majd bolondítjuk valamivel… 😀 Hát, ahogy lement az első kör szén, jött a második kör, ezzel, ha lehet egyéni füsttérfogat-rekordot is döntöttem… 🙂 Aztán asszem már csak egy cb-t raktam rá pluszba, mert muszáj volt otthagynom szegény pipámat, de biztos, hogy még legalább egy kört kibírt volna… Így végeredményben kicsit több, mint 2 órát füstöltem, és végig élvezhető volt. Köszönet a Szultán Kincseinek és a Tangiersnek, remélem még sok ilyen remek alkalmam lesz füstölögni! :super:

    , Hozzászólás ID: #101906
    anegytech
    Felhasználó
    anegytech
    • Hozzászólás: 825

    Tangierssel én is egyéni füstrekordot döntöttem :). Úgylátszik, tényleg jó ez a phunnel :D. Egyébként én 3 fél cb-vel kb másfél óráig szívom, ameddig kb jó, a végén fel kell tennem hősapkát, mert már kicsik a szenek, de akkor még jó szokott lenni (közben már izzítom a következő kört, de addig is kell valami szívni :happy1:). Szóval egy óra fölött van. De ha egyedül szívom, akkor azért tartok szüneteket, meg nem egyfolytában szívom. És ha nem szívod gyakran, tovább tart. Valószínűleg te gyakrabban szívod, ezért tart rövidebb ideig. Meg egyébként a fél cb méretétől is függ, mert nálam is van, hogy nem töröm pont félbe, hanem kicsit kisebb lesz (szal nem pont középen tudom eltörtni), és akkor a kisebb fél cb-vel rövidebb is az izzás.

    , Hozzászólás ID: #101907
    lbalazs15
    Felhasználó
    lbalazs15
    • Hozzászólás: 81

    Megvettem a phunnelem! 😀 Ki is próbáltam és igazatok volt! tényleg valami hihetetlen! Sok füst könnyű szívni. Ezentúl csak ezzel tömök! :winner:

    , Hozzászólás ID: #101908
    webbie
    Felhasználó
    webbie
    • Hozzászólás: 1924

    Megjött nekem is a barna Tangiers-em. Tényleg kicsinek tűnik, nem is eszik olyan sok dohányt.

    Mizo guavával tömtem meg, rá 4 réteg sima alu. Mindjárt izzítok szenet, aztán .. :langue1:

    majd írok róla, hogy milyen 🙂

    , Hozzászólás ID: #101909
    webbie
    Felhasználó
    webbie
    • Hozzászólás: 1924
    webbie írta korábban:
    Megjött nekem is a barna Tangiers-em. Tényleg kicsinek tűnik, nem is eszik olyan sok dohányt.

    Mizo guavával tömtem meg, rá 4 réteg sima alu. Mindjárt izzítok szenet, aztán .. :langue1:

    majd írok róla, hogy milyen 🙂

    Hm, valami fantasztikus. Nem kell bele sok dohány, 4 réteg aluval, belga 50 mm-es szénnel félbetörve nagyon szép füstöt lehet elérni, és az íze .. hmm .. nagyon jól kijön :coeur:

    Egyszóval: fantasztikus

    Köszönöm SZK és hundarkblade 🙂

30 bejegyzés megtekintése - 301-330 / 775

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs profilod, akkor itt regisztálj!

Be kell jelentkezni a hozzászóláshoz.