A vízipipázás egy közösségi hobbi, mely a dohányzás egy kulturált, igényes és hagyományként őrzött szokása.

Szénmonoxid mérgezés

Ebben a fórumban: Mit nem ajánlotok Hozzászólás

  • , Hozzászólás ID: #68871
    marciarc
    Felhasználó
    Marciarc
    • Hozzászólás: 2

    Sziasztok! Szóval az egész ott kezdődik, hogy 2 éve pipázom és ebből kis apropóból gondolom mint sokan mások utána olvastam a pipázás hatásainak még annó, és örömmel konstatáltam, hogy kátrányt nem tartalmaz, nikotin 0,05%, a víz jól megszűri a füstöt stb… Először a Szigeten az Afro-faluban csábítottak el haverok és ott igazán finom pipát szívtam, akkor még ugyan nem volt hasonlítási alapom, de most már 2év után mondom én ezt. Ott kedvet kaptam hozzá. 1 évig nem volt pipám, mindig mások hozták az árut, majd elhatároztam, hogy veszek egyet. Egy 35 cm-eset vettem gondoltam ez a méret megteszi majd. Nah most az első élményem, a barátnőmmel ültünk le pöfékelni, hogy mindketten iszonyatosan beálltunk, de már pár szívás után fájni kezdett a fejem és émelyegtem. Mire elszívtuk a pipát lett belőle egy hányás meg egy egésznapos heves fejfájás magas vérnyomással :snif: :snif: Akkor kicsit megrökönyödtem ezen, hiszen előzőleg sosem volt ilyen és nem értettem a dolgot.A történet ott folytatódik, hogy pár nappal később nagyon durván szeles idő volt odakint és a kazán égéstermékét visszafújta a lakásba a szél 8/ Hát igen. Nah az egész család kidőlt, és ugyanazok a tüneteim voltak mint a pipázás során, talán egy kicsit lájtosabb. Felfigyeltem a korrelációra 🙂 a pipa füst és az égéstermék között utánaböngésztem és rátaláltam bűnösre, a szénmonoxidra . Mindenki ismeri, ez az amikor a borospincébe csak gyertyával megy le az ember mert ugye a CO színtelen, szagtalan gáz és a mérgezése halált okoz. Minden tökéletlen égéskor keletkezik és sajnos a víz nem képes megszűrni. Tovább olvastam: A CO a hemoglobinhoz kötődve megakadályozza a vér oxigénszállítását és ezáltal fulladást okoz. Pipával kapcsolatban a “beállást” az okozza, hogy ez oxigénhiányos állapotot idéz elő az agyban. Tovább olvasva: CO nagyban hozzájárul a szív és érrendszeri betegségek és a rák kialakusához. Jó hasonló szöveget olvas az ember a cigisdobozon is. Én csak arra akarok utalni, hogy a felmérések 😀 manapság ki hisz ezeknek, azt mutatják hogy a cigiből 10-ed annyi CO kerül a szervezetbe mint a vizipipából. Én ezen nem is lepődöm meg, egyrészt cigitől még nem sikerült hánynom, másrészt a pipából sokszor több füstöt szív be az ember. SZóval egy szó mint száz, kiváncsi vagyok ezzel kapcsolatban a véleményetekre, esetleg valami technikákat ha tudtok, hogy lehet a CO-t minimalizálni a pipában vagy ilyesmi meg hogy volt e nektek is hasonló élményetek..stb. Jah és még valami. A kis 35cm pipámat feltuningoltam vettem hozzá hatalmas vázát meg bevásároltam az Obiban a fürdőszoba osztályon 😀 és főleg a váza miatt, hogy a füstnek lett elég helye, mostmár jobb a helyzet már nincs hányás se, meg fejfájás csak ritkán. Azért szédülés persze megvan de ez már kellemesebb. Nah ennyi. Csók sziasztok, várok véleményeket.

    , Hozzászólás ID: #73948
    woodoo kiddo
    Felhasználó
    Woodoo Kiddo
    • Hozzászólás: 32

    károsabb mint a cigi…minden káros ami füstet juttat a tüdödbe

    de azért szivj bele egy pallmallbe,tüdözd le aztán egy pipába és nézd meg mi a különbség.sztem csunyán érezhető :]

    , Hozzászólás ID: #73949
    marciarc
    Felhasználó
    Marciarc
    • Hozzászólás: 2

    Nem, én itt most nem akartam a szokásos sablonok villogtatását. A jól ismert dolgokban teljesen egyetértek, hogy füst összetételét tekintve a pallmall ezerszer durvább, a kátrány, nikotin és egyéb összetevők miatt…stb. És persze, hogy letüdőzni is kellemesebb egy jó pipát, de abban megegyezhetünk, hogy sokkal több szénmonoxidot szívsz a tüdődbe egy pipázás során. És szerintem megvizsgálandó ez a faktor, mert lehet hogy a kátrány letapad a tüdődbe és rákot okoz, de ha ugyanezt tudja egy sokkal több CO-t tartalmazó füst is kártány nélkül… Nah mind1 én itt nem akarok kijelenteni semmit pusztán felhívni a figyelmet erre, hogy furcsa mód ezt nem szokták reklámozni… Az egész tényleg azért ilyen szembeötlő, mert cigitől az ember persze be tud állni, de ahhoz meg kell dolgoznia, viszont pipával elég könnyű a dolog. Ez elég jól alátámasztja, hogy több CO jut a szervezetedbe. Szerintem.

    , Hozzászólás ID: #73950
    woodoo kiddo
    Felhasználó
    Woodoo Kiddo
    • Hozzászólás: 32

    nézd ha zavar akkor ne pipázz:)

    ilyen egyszerü.ha meg nem zavar fölöslegesen ne keltsünk pánikot.ezt minden rossz szándék nélkül mondom 🙂

    , Hozzászólás ID: #73951
    sYska
    Adminisztrátor
    sYska
    • Hozzászólás: 10312

    Egy oka van ennek,

    nem tudod a határaid 🙂

    én több mint egy éve pipázok, hol nyugisan, hol buliba mint az állat elég keményen, 😀

    amikor szédülsz akkor kell még 1-2 kis slukk és utána abbahagyni akkor nem kapsz kismértékű CO/CO2 mérgezést :-/ (alap logika, hogy határokon nem megyek túl, mert nembírom -> gond lesz belőle)

    velem is előfordult már, bár ennyire durván nem

    az egész megelőző olyan módon, hogy ésszel pipázol, ennyi 😉

    és még valami:

    -cigarettánál: a füst melegen jut a szervezetbe, ezzel növeli a szájban-torokban méginkább a rák keletkezésének lehetőségét,

    -vizipipánál: a füst lehűtve kerül a szervezetbe, így ennyivel is kevésbé nő a rák esélye

    (mai világbanj aki egészséges bír maradni annak gratulálok :winner: )

    , Hozzászólás ID: #73952
    probiths
    Felhasználó
    ProbithS
    • Hozzászólás: 46

    Ígyvan 😀

    2 dolog van a világon ami JÓ és NEM káros:

    1. Vizipipa

    2. Sex X| :hehe:

    , Hozzászólás ID: #73953
    sheeshamaster
    Felhasználó
    sheeshamaster
    • Hozzászólás: 819

    Csak szólok, mindkettő káros. Összehasonlítva pl. cigivel naná hogy jobb, de attól még káros. Szexbe pedig bele lehet halni (mondjuk igen ritka), és elég veszélyes is (mi mindent elkaphatsz).

    Sokan imádják a vizipipát, a szexet meg mindenki, de ettől függetlenül káros mindkettő.

    Üdv

    sheeshamaster

    , Hozzászólás ID: #73954
    probiths
    Felhasználó
    ProbithS
    • Hozzászólás: 46

    Nemis :langue:

    , Hozzászólás ID: #73955
    sYska
    Adminisztrátor
    sYska
    • Hozzászólás: 10312

    de igen, mindkettő veszélyes és káros 🙂

    vízipipa a tüdőt,

    a sex a szivet és ér rendszert terheli meg, :triste1:

    , Hozzászólás ID: #73956
    te
    Felhasználó
    • Hozzászólás: 22
    Marciarc írta korábban:
    még valami. A kis 35cm pipámat feltuningoltam vettem hozzá hatalmas vázát meg bevásároltam az Obiban a fürdőszoba osztályon 😀

    hol vettél hozzá nagyobb vázát? ha a váza nagyobb akkor a szája is szélesebb nem? vagy tettél bele valami tömítést? csak mert én is akarom így tuningolni 😀 :super:

    , Hozzászólás ID: #73957
    sYska
    Adminisztrátor
    sYska
    • Hozzászólás: 10312
    té írta korábban:
    Marciarc írta korábban:
    még valami. A kis 35cm pipámat feltuningoltam vettem hozzá hatalmas vázát meg bevásároltam az Obiban a fürdőszoba osztályon 😀

    hol vettél hozzá nagyobb vázát? ha a váza nagyobb akkor a szája is szélesebb nem? vagy tettél bele valami tömítést? csak mert én is akarom így tuningolni 😀 :super:

    vázát elég sok helyen lehet kapni, pl Ikea, Scontó, stb.

    Obiban meg tömítést vett a fürdőszoba osztályon :perv:

    , Hozzászólás ID: #73958
    maate
    Felhasználó
    MaAtE
    • Hozzászólás: 305

    Sziasztok!

    Én új vagyok a fórumban…

    De kémiás lévén lenne pár hozzáfűznivalóm a szénmonoxiddal kapcsolatban.

    Tehát lássuk csak a szén égésénél mi keletkezik: Szén-dioxid.

    Ha a szén-dioxidot átvezetjük izzó szénrétegen, akkor keletkezik szén-monoxid, ami tovább is alakul a nagy hőmérsékleten.

    A must erjedésekor is szén-dioxid keletkezik, mert ez nehezebb, mint a levegő, ezért kell lemenni lent tartott gyertyával.

    Tehát nem szén-monoxid. Érdekes lenne, mivel éghető 🙂

    Szén-dioxidtól is kialakulhatnak ilyen tünetek, mivel bódító hatású az is. Volt, hogy 15!!! órán keresztül folyamatosan pipáztunk, és ilyen tünetek nem jelentkeztek senkinél.

    Szerinted, ha folyamatosan nem oxigéntartalmú levegőt szívsz be, (mert ugye a pipafüst nem az) akkor kell vmi vegyület még ahhoz, hogy oxigénhiány lépjen fel? 🙂

    Ezt most nem kukacoskodás miatt írtam. Csak ezek tárgyi tévedések. És kicsit kijavítottam.

    Remélem nem bántottalak meg vagy ilyesmi!

    Üdv: MaAtE

    , Hozzászólás ID: #73959
    sYska
    Adminisztrátor
    sYska
    • Hozzászólás: 10312

    jómagam Vegyészmérnöki technikusi végsőéves vagyok 😉

    ez így van, de nem 100%-ban lesz szén-dioxid, hisz soha sem tökéletes az égés, mindig van elhanyagolható mennyiség ami monoxid marad

    tehát pici van, de káros határértéknek a közelébe se lép…

    az utcán sétálva is rengeteg szén-monoxidot szívunk be :-/

    , Hozzászólás ID: #73960
    schulz
    Felhasználó
    Schulz
    • Hozzászólás: 32

    Lehet a dologban vmi, és a megoldás tényleg az ésszel pipázás. Személyes tapasztalat: Egyszer kimentünk a Margitszigetre 2 haverommal meg bnőmmel (ő nem szívott), és vagy 4-5 órán keresztül folyamatosan pipáztunk a napon, fekve. Utána ájulásszerű tünetek jelentkeztek ^^’ negyed óráig nem tudtunk felállni.

    kontra:

    Máskor is volt már, h kb ennyi ideig folyamatosan pipáztunk, és bőven nem volt semmi ilyen utóhatás, max egy kis nyomottság. Okosan kell szívni :]

    , Hozzászólás ID: #73961
    anegytech
    Felhasználó
    anegytech
    • Hozzászólás: 825

    Én kettes voltam kémiából, de azért azt tudom, hogyha a pipából hosszútávon CO-t szívnál be, akkor neked annyi lenne. Sokszor hallani sajnos CO-mérgezéses halálesetről.

    Én is voltam már rosszul vizipipától: több órán keresztül füstöltünk, és egy szobában csináltuk mindezt. Nem elég, hogy a csövön keresztül szívom a füstöt, de még a kifújt füstöt is beszívom, ezáltal folyamatosan oxigénhiányos környezetben voltam. Ha hosszú másodpercekig szívod a pipát, akkor pedig rögtön felléphet a szédülés, de ez sem CO miatt, hanem egyszerű oxigénhiány miatt.

    Az pedig ésszerű, hogy ha az ember beszédül, akkor kicsit abahagyja, levegőzik kicsit, és szobában nagyon fontos a rendszeres szellőztetés!

    , Hozzászólás ID: #73962
    stereo
    Felhasználó
    Stereo
    • Hozzászólás: 456

    Énis jártam már úgy hogy szívtam mint az állat a pipát,persze társaságban….ki akartam tünni ,meggondolatlan voltam.(2 napig hánytam és fájt a gyomrom)Azóta tanultam az esetből,nem csak a pipát hanem midnen mást is…mértékkel!

    , Hozzászólás ID: #73963
    sYska
    Adminisztrátor
    sYska
    • Hozzászólás: 10312
    Stereo írta korábban:
    Énis jártam már úgy hogy szívtam mint az állat a pipát,persze társaságban….ki akartam tünni ,meggondolatlan voltam.(2 napig hánytam és fájt a gyomrom)Azóta tanultam az esetből,nem csak a pipát hanem midnen mást is…mértékkel!

    2 napig? Az nem csak a pipa volt akkor… 🙂

    , Hozzászólás ID: #73964
    rusee
    Felhasználó
    Rusee
    • Hozzászólás: 556

    Lehet hülye vagyok de, én is a témához de hozzá szólnék!

    Szerintem ezért szédülsz be meg kábulsz be mert megváltozik a levegő oxigén ellátása a szervezetdben s ennek nincs köze a CO-hoz. Úgy pipázol hogy kifújod a levegőt s beszívod mint ha lélegeznél vagyis a szervezeted úgy érzékeli mint ha nem történne semmi változás a szervezetedbe mert a motorikus funkciók úgyanúgy működnek sőt izom munkát sem végzel.

    Az agyba folyamatosan szállítódik a zoxigén amikor pipázol ez a zoxigén mennyisége csökken le ezért szédülsz

    Mivel környezetédelmet tanulok annyit azért tudok, hogy a budapesten élők nagy része sokkal nagyobb légszennyezetségnek vannak kitéve a közlekedés miatt

    akkor egy-két pipa/nap ide vagy oda szinte mind1 🙂

    , Hozzászólás ID: #73965
    sYska
    Adminisztrátor
    sYska
    • Hozzászólás: 10312
    Rusee írta korábban:
    Szerintem azért szédülsz be meg kábulsz be mert megváltozik a levegő oxigén ellátása a szervezetdben s ennek nincs köze a CO-hoz.

    Téves. Ugyan is a CO (szén-monoxid)-nak elég sok köze van. A hemoglobin (vörösvértest) szállítja az oxigént a sejtekhez, majd onnan a szén-dioxidot a tüdő hörgőihez. Amennyiben CO kerül a tüdőbe, a hemoglobin azt veszi fel és nem az oxigén molekulát. Ennek kémiai háttere van, lényege: CO erősebben kötődik a hemoglobinhoz és így az oxigén ahogy ‘bejött, úgy is távozik’ a tüdőből.

    Tehát a csökkenő oxigén állapotot ez idézi elő.

    Vörösvértestek 90%-a hemoglobinból áll és ezekhez kapcsolódik a CO, CO2, O2, a félreértések elkerülése végett.

    Környezetvédelmi és Vegyipari-Laboráns Technikus OKJ-s végzettség,

    Környezettan egyetemi első év,

    +egyéb Tanároktól, könyvekből származó információk.

    Azt hiszem én nyertem. 😀

    , Hozzászólás ID: #73966
    rusee
    Felhasználó
    Rusee
    • Hozzászólás: 556

    Ok nyertél!

    Inkább a környezet élletanba vagyok otthon, mint humán élettan terén 🙂

    :amen:

    , Hozzászólás ID: #73967
    valalaki
    Felhasználó
    valalaki
    • Hozzászólás: 2

    Nah velem meg az történt, hogy haverral pipáztunk 2 szén után éreztem valami nem stimmel szédültem stb… felálltam elindultam össze estem:D kicsit remegtem de lehet h csak a hideg rázott mert izzattam is eléggé … utána feküdtem spanom ágyába elindulok haza a folyosón összeesek:D enyhe hányingerem volt émelyegtem, fájt nagyon a fejem… utána hazavittek:D lehet én is ilyen mérgezést kaptam?? Mert azt hiszik füveztünk pedig nem:(

    , Hozzászólás ID: #73968
    sYska
    Adminisztrátor
    sYska
    • Hozzászólás: 10312
    valalaki írta korábban:
    Nah velem meg az történt, hogy haverral pipáztunk 2 szén után éreztem valami nem stimmel szédültem stb… felálltam elindultam össze estem:D kicsit remegtem de lehet h csak a hideg rázott mert izzattam is eléggé … utána feküdtem spanom ágyába elindulok haza a folyosón összeesek:D enyhe hányingerem volt émelyegtem, fájt nagyon a fejem… utána hazavittek:D lehet én is ilyen mérgezést kaptam?? Mert azt hiszik füveztünk pedig nem:(

    Hát ez 90%, hogy szén-monoxid mérgezés. 1-2 óra a friss levegőn és nincs gond.

    , Hozzászólás ID: #73969
    sampez
    Felhasználó
    SamPez
    • Hozzászólás: 441
    sYska/!/ írta korábban:
    valalaki írta korábban:
    Nah velem meg az történt, hogy haverral pipáztunk 2 szén után éreztem valami nem stimmel szédültem stb… felálltam elindultam össze estem:D kicsit remegtem de lehet h csak a hideg rázott mert izzattam is eléggé … utána feküdtem spanom ágyába elindulok haza a folyosón összeesek:D enyhe hányingerem volt émelyegtem, fájt nagyon a fejem… utána hazavittek:D lehet én is ilyen mérgezést kaptam?? Mert azt hiszik füveztünk pedig nem:(

    Hát ez 90%, hogy szén-monoxid mérgezés. 1-2 óra a friss levegőn és nincs gond.

    Ilyen nálam is volt ,csak hányinger és egy iszonyatos fejfájás de olyan hogy majd nem magamra hívtam az ügyeletet!De most komolyan az a pici szén tud ilyet csinálni?Hogy lehet el kerülni?

    , Hozzászólás ID: #73970
    lukivoker
    Felhasználó
    Lukivoker
    • Hozzászólás: 378

    nálam csak öngyulladós szén esetén van fejfájás, meg nakhla,hennawy,waha dohányoknál, többinél semmi gond..zárt szobában 3coal-al vortexen füstöl nem látni és semmi bajom 😀

    elkerülése: friss levegő ahol nem reked meg a füst, szenet teljesen felizzitani hogy mindenhol vörösen izzon, arra törekedni hogy ne égjen meg a dohány, esetleg még a hőtartót hanyagolod.

    , Hozzászólás ID: #73971
    gabor
    Felhasználó
    Gábor
    • Hozzászólás: 1403
    valalaki írta korábban:
    …nem másolom be…

    Velem is ilyesmi volt, Masah RedBull fullra tömve a vortexbe, egyedül, 40 perc alatt elszívtam. Szedném le a szenet, érzem, hogy valami nem stimmol. Még a WC-ig elbotorkáltam, beledobtam a szenet, bezártam az ajtót. Nyúlok a konyha kilincse felé, hopp, egyszer csak a földön ülök,tálca süti a sej-hajom, mivel azon vittem ki a szenet, majd 1 szál kis gatyában, rázuttyantam. Összepakoltam a pipát, kisebb szünetekkel, majd irtózatos sebességgel berohantam a szobámba, majd pofával előre beestem. Ott feküdtem 30 percet, mikor muter hazaért, felküzdöttem magam az ágyra, hogy nehogy azt higgye, hogy valami komoly gond van. Fájt a fejem, hideg verejtékem folyt össze vissza, és olyan volt, mintha a kezemen, a bőröm alatt valaki tompa tűkkel szúrkált volna kifelé. A fejfájást leszámítva, meg a seggmegégetést, elég jó volt. 😀 Ez is szerintem szénmonoxid mérgezés.

    , Hozzászólás ID: #73972
    wakummaci
    Felhasználó
    wakummaci
    • Hozzászólás: 2189

    Ha a pipa tiszta volt, nem került bele semmilyen mérgező anyag, haver nem hippózta ki viccből, stb, akkor nyugodj meg, csak szénmonoxid mérgezést kaptál.. :).

    Aki meg azt hiszi, hogy khm. más nem túl legális szereket fogyasztasz a vízipipádból annak ajánlanék egy kis utánaolvasást mivel csöppet más tünetek jelentkeznének rajtad. 🙂

    , Hozzászólás ID: #73973
    sampez
    Felhasználó
    SamPez
    • Hozzászólás: 441

    Még talán ara gondolok hogy a szélfogón lévő nyílások nem igazán van jó helyen.Itt arra gondolok hogy az izzó parázs felet van és így nem tud rendesen keringeni a levegő és beszívod a szénmonoxidot.

    , Hozzászólás ID: #73974
    djreplay
    Felhasználó
    djreplay
    • Hozzászólás: 385

    amikor kiprobáltam legelösször a pipát akkor és is szédültem fájt a fejem mondtam is hogy abba hagyom (egyszerre két pipa + pia és nem kör ment le) kimentem a házbol (balatonon voltunk táborba) a friss levegő meg a mosakodás jot tett.

    utánna ugyan ugy pipáztam tovább :gene: 😀

    , Hozzászólás ID: #73975
    youri
    Felhasználó
    youri
    • Hozzászólás: 865

    Hát… Nekem sosem volt ilyen bajom még, pedig már 7 éve pipázok. xD gyengékvagytokvazee 😀

    Amúgy ha érzem pipázás közben, hogy kezd elnyomni az álom, akkor csak lerakom azt nyitok egy ablakot, utána semmi bajom.

    , Hozzászólás ID: #73976
    moldy007
    Felhasználó
    moldy007
    • Hozzászólás: 1962

    Foglalkoztam a témával, a platina katalizátor lebontja a szénmonoxidot.A legolcsóbb autó katalizátor 15 E ft , ebből lehetne sok vékonyat vágni és beépíteni a központi csőbe és keveset a szívócsőbe.Egyedüli gond ,amit olvastam hogy autóban úgy van megcsinálva hogy 400 fokon működjön….. De kémiába van hogy katalizátorként használják normál hőmérsékleten.Ezt talán sYska kipuhatolja……mint szaki.Jó lenne valami áttörést feltalálni a pipa jövőjére…..

30 bejegyzés megtekintése - 1-30 / 43

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs profilod, akkor itt regisztálj!

Be kell jelentkezni a hozzászóláshoz.