Minden ami vízipipa!
Vízipipa FAN › Fórum › Vízipipa használata › Trükkök, tanácsok › Tanácsok, Ötletek › Trükkök az élvezetesebb pipázásért
Szóval, nemigazán találtam pont ehhez illő témát, de ha gond akkor nyugodtan tegyétek át a megfelelő helyre.
Pár olyan alap trükk, amit én még sehol nem láttam, lehet írtatok már róla és nem figyeltem de azért megosztom veletek.
1. A dohánytölcséredbe belefektetsz egy alufólia lapot és ahol a kerámia lyukai vannak ott kilyukasztod, majd ebbe tömheted a dohányt. Így nem kell mindig sikálni a kerámiát, nem ég bele a dohány és egy mozdulattal ki lehet venni.
2. A széntartó konzolt úgy teszed a kerámiára h felfelé púpos, tehát fordítva mint ahogy rendesen kéne, így alugyűrű sem kell mert a kis kúp miatt lesz pá mm rés a szened és a dohány között. Ha a konzolra még ráhajtasz egy alufóliát és a konzol szerinti lyukakat használva átlyukasztod, a konzolodat sem kell eldobni a ráégett szén miatt, hanem akár évekig is használhatsz 1 konzolt!
3. A tartályba minél több folyadékot töltesz, annál intenzívebb lesz a füst. De vigyázz túl sok folyadék esetén beszívhatod a csőbe és hát az eléggé… Sok víz esetén könnyebben izzik be, de hamarabb is jön a kaparó íz a tartályba bennmaradt elhasználódott füst miatt! Ilyenkor le a szeleppel és fújd ki a füstöt, majd szívhatod tovább!
Remélem segítettem nektek, akik hasonló probl
-Először is mindent be a hűtőbe kb 20 percre,
-jeget a tartályba,
-amilyen dohányt szívsz pl: citrom olyan levet rakj a tartályba,
-csinálhatsz akár gyümi kerámiát,
-pár csepp vodka mehet a dohányra,
-használj minőségi dohányt!!
Hát kb ennyi.
(ha van akkor használj vortexet meg razan csövet)
Bő füstöt!! :alcool1:
Ultimate kombó :
Vortex peremig majdnem tömni . 2réteg alu kis lyukakkal 3-4körkörös gyűrűbe fakher dohány bele persze 🙂 aztán egy alukarika ízlés szerint ha ügyesek vagyunk nem kell aztán még 2réteg alu megint lyukasztás és a végén 2 coco rája max 3om de ott már megéghet 🙁 cocokat a kerámia legszélére ,hogy ne essenek le pont annyira a megfelelő hő mennyiséghez.
Razan cső a bónusz ja hőtartó sapka az elején addig nem szívni 2-3perc aztán mehet a pipa 🙂
Amit én ajánlok:
[*:3gdrdlej]jég a tartályba
[*:3gdrdlej]Razan cső
[*:3gdrdlej]Természetes szén
[*:3gdrdlej]Elég szabadidő
[*:3gdrdlej]Társaság 🙂
Szerintem:
-Tiszta pipa.
-Kényelmes szívócső mellékíz nélkül.
-Hideg folyadék a tartályban, ami legtöbbször passzol az adott dohány ízéhez.
-Minimum fél liter folyadék magunkhoz vétele.
-Jó tömési módszer.
-Cocobrico vagy 3kings szén.
-A dohány márkája teljesen mindegy, legyen jó íze, a többi a tömésen múlik.
-Kényelmes ülőhely.
-Hangulatos pipázóhely.
-És valami ami leköt közben(ha többen vagytok társas,tv-zés,beszélgetés.Ha egyedül tolod zene,olvasás,tv,gépezés).
Úúú, igen:
[*:3os2r1hu]valami üdítő, tea
[*:3os2r1hu]zene esetleg
Ezeket kihagytam.
Most hogy mongyátok télleg kihagytam pár dolgot. Csak az van, hogy nekem ezek (pl: nass meg innnivaló) már nem is újdonságok.
Igen, de a kezdőbbeknek az. 🙂
jah… télleg lehet venni ilyen kis vílágítós bogyeszt, ami a tartályban vílágít. Nagyon jó!!! Iszonyt hangulatos!! :ooo :ooo Ajánlom!! :winner:
Engem idegesít csak. :-/
srácok vegyetek buborékfújót és abba fújjátok a füstöt :frime:
a kipukkanás pillanatát várjátok meg. teljesen látványos ahogy szétesik a füstgömbünk 😉
a kipukkanás pillanatát várjátok meg. teljesen látványos ahogy szétesik a füstgömbünk 😉
Hehe, megyek is, 100forintos boltban veszek egyet! Csak legyen jobb idő, az erkélyről fogom szórni a füstgömb-bombákat. 😀
a kipukkanás pillanatát várjátok meg. teljesen látványos ahogy szétesik a füstgömbünk 😉
ez a standard 😉 ha látványosat akarsz kiöntöd a benne lévő folyadékot egy nagyobb tányérkába és a alufólia henger egyik végét belemártod és azzal fújod a mega buborékokat 😉
a kipukkanás pillanatát várjátok meg. teljesen látványos ahogy szétesik a füstgömbünk 😉
ez a standard 😉 ha látványosat akarsz kiöntöd a benne lévő folyadékot egy nagyobb tányérkába és a alufólia henger egyik végét belemártod és azzal fújod a mega buborékokat 😉
te tudsz valamit 😛
kell vennem megint illatosított buborékfújót 😀
Moldy féle alkoholos trükk:
Sokan szeretik alkohollal feldobni a vízipipázást, eszt nem mindig lehet megtenni ,mert a pia drága…….és kevés….stb…….inkább lenyelni….
Megoldásom inkább a jobb íz elérésében segít, pl a margarita „gyári” kivitelezésében csalódtam , hiába próbáltam több gyártót……
Tovább, nagyon jó megoldás a dohány időnap megégése ellenére is , pl kezdőknek, hosszú partikra….
a kelékek : 1 db söröskupak, üvegről, kipucoljuk a műanyag zárórészt belőle, szén csipeszel megfogva kiégetjük a gáztűzhelyen pirosra, csapvízzel hűtjük, a lényeg hogy tiszta legyen.(esetleg kell kapargatni, smirglipapír , még egyszer kiégetni)
kevés alkohol, érdemes kísérletezni,vodka, coniac, gin, whisky .
Használat: csak a nagy -7cm- kerámiákkal rendelkezőknek, Phunnel kerámiára ráhelyezni a modra.
csinálunk egy szokott tömést, középre „beásuk” a kupakot , teteje legyen egyszíntbe a dohánnyal, töltsük tele a meglevő piával,6-10 cseppet tegyünk a dohányra is , szétszórva.Többi mehet a megszokott módon.
Kicsit nehezebben indul be a füst, de egész jó, a kupak a hőelvonás miatt védi a dohányt, és kialakul a koktélos íz .(margarita= citromos meg tequila keverék)
én gint használtam, egész érdekes volt.Plusz hatásért elég 1 deci piát a tartályba önteni , de én inkább az ízt akartam feldobni.
legközelebb Konyakkal próbálom, hátha összejön a Layalina coniac íz……
sok sikert !!!
te tudsz valamit 😛
kell vennem megint illatosított buborékfújót 😀
Nem kell ehez buborékfújó, hanem csak egy tálkába raksz kevés vízzel sok szappant és belemártogatsz egy vécépapírgurigát és kész a hatalmas füstel töltött buborék.
az ilyen házi szappanos vizekkel az a baj, hogy tized annyi ideig se tartja meg a gömb formáját, szinte azonnal szétpukkan 🙁
hello. elégrégen voltam fenn de most érdekelne valami. Karika fújáshoz melyik a legjobb dohány? mert pl a nakhla mentának sok a füstje de ha karikát fújok hamar feloszlik és nem lesz olyan szép karika meg fehér mint pl youtube-os videókban. szerintetek? :triste1:
Valami Al Fakher talán, vagy ha tudsz akkor Serbetli. Azoknak szép tömör a füstje és nincs légmozgás akkor szépen egybe marad. 🙂
és serbetit hol tudok venni?
és serbetit hol tudok venni?
Nem Serbeti, hanem Serbetli.
Magyarországon sehol sajnos. Ismerősökkel Törökből ..
AF-en kívül, AL Masah-val is el tudod érni azt a füstmennyiséget :super: /ami itthon kapható
Ezzel azért vitatkoznék, szerintem inkább Mizo-val próbálkozz, vagy Al Sultan dohánnyal, ezek frissek, sajnos nincs friss AM, se AF. 🙂
Ezzel azért vitatkoznék, szerintem inkább Mizo-val próbálkozz, vagy Al Sultan dohánnyal, ezek frissek, sajnos nincs friss AM, se AF. 🙂
Azért a lejárt AM-nek is van elég nagy füstje, az más kérdés, hogy nagyon hamar eloszlik.
Serbetlivel, Mizoval biztos lehet karikákat fújni. 😉
Emberek nem vagyok kezdő vágomhogy az alfakhernek meg aZ al masahnak nagy a füstje de engem az érdekel hogy megmaradjon… mint a cigié..
Nem értelek. oo/ Erre inkább egy idézettel válaszolok: „A füst elszáll, az illat marad.”
Na most próbálok épp egy olyat, ki hogy megtömtem a Shi-Sham-ot félig Masah szőlő és másik fél hennawy ananásszal.
Ezt felmelegített mézzel és cukorral kevertem össze…kíváncsi vagyok rá milyen lesz…
Nincs olyan, hogy egy márkának ugyanakkora füstje van mint a többinek, de hamar eloszlik, ez csak tömés illetve környezetfüggő.
Tapasztalatból mondom, én állandóan karikázok, már megszokásból, van hogy a serbetli is hamar eloszlik.
Ezt felmelegített mézzel és cukorral kevertem össze…kíváncsi vagyok rá milyen lesz…
Szerintem jó édes. 🙂 De ennek ellenére, ez inkább egy mixelés és dohányfrissítés, mint trükk. :siffle:
Tapasztalatból mondom, én állandóan karikázok, már megszokásból, van hogy a serbetli is hamar eloszlik.
Mivel ez nekem szól, úgy látom, ezért annyit reagálnék rá, hogy egy szóval sem mondtam, hogy egy márkának ugyanakkora füstje van, mint pár másiknak. 🙂
Én is mondhatom tapasztalatból azt neked, hogy zárt helységben elszívtam egy Masah fehérszőlőt, ezután pedig egy Fakher berryt.
Láss csodát, a Masah füstje hamarabb eltűnt, mint a Fakher sűrűbb füstje. 😉