A vízipipázás egy közösségi hobbi, mely a dohányzás egy kulturált, igényes és hagyományként őrzött szokása.

Golden Al Fakher – Szőlő dohányteszt

0

A következő néhány sorban egy különlegességet fogok nektek bemutatni, az Al Fakher „Golden” megnevezést viselő vonalának egy ízét, a szőlőt. Ezt úgy nevezhetnénk, hogy az alapvetően prémium dohányok között egy felsőbb, prémium termékcsalád. Jelenleg Magyarországon kékszőlő és bahreini alma kapható, de a termékcsaládban található ezek mellett alexandriai alma, kétalma, eper és rózsa. Reméljük, hogy majd ezekből az ízekből is érkezni fog hazánkba. Nagyon izgatja a fantáziámat egy golden kétalma. Rendkívül kíváncsi vagyok, hogy tudják még überelni a sima Al Fakher kétalmáját.

A doboz annyiban tér el, hogy a Golden vonal tagjai sötét bordó dobozokban van arany felirattal. A dobozban lévő dohány fólia csomagolása is a szokásos sárgás-zöld helyett szintén aranyszínű, illetve a dobozon is látható a Golden felirat.

Aprítottságáról és nedvességéről elmondható, hogy nem igazán tér el a többitől. Talán, egy nagyon minimálisan nedvesebb, de ezt se mondanám biztosra. Az aprítottság pedig ugyanolyan. Bár megjegyzem, hogy ezt már nem is kellene jobban aprítani, mert igen nehezen lehetne vele tömni. A dohány illata elég érdekes. A dobozon kék szőlő van, de nekem mégis egy ilyen fekete ribizlis-erdei gyümölcsös illat jelenik meg erőteljesen, és így mellette érezhető egy kis szőlő, de abból is inkább a bor illatához tudnám ezt hasonlítani. Szóval egyáltalán nem az a tipikus szőlő illat jelenik meg. Viszont nagyon finom illata van.

Tesztkörülmények:

Íz: nagyon finom, intenzív íze van a dohánynak, ami sokáig tart. Mini phunnel-nél megközelítőleg egy órán át tartó erőteljes ízt kaptunk. Ez egy nagyon nagy pozitívum az Al Fakher dohányoknál. Magáról az ízről megint csak azt tudom elmondani, hogy nem egészen szőlő íze van, hanem nagyon erős, erdei gyümölcsös-ribizlis íz. A szőlő pedig a borhoz hasonló ízben jelenik meg. Még annyit, hogy nem az a fajta erdei gyümölcsös érezhető, mint a Berry-nél, hanem egy édesebb, erősebb íz. Szerintem nagyon finom dohány, nekem nagyon elnyerte tetszésemet. A Golden vonal megjelenését pedig úgy tudnám megemlíteni, hogy a szokásosnál erőteljesebb és tovább tartó az íz élmény.

Füst: szintén hibátlan, óriási nagy füstfelhők és nem utolsó sorban sokáig tart. Hőtartót le lehet venni már a második szívás után és a végén már csak tényleg akkor kell visszatenni, ha már éppen csak pislákol a szén. Nagyon intenzív, de egyben nem zavaró mennyiségű, tiszta ízek jönnek át. Nem kell megijedni, hogy odaégett a dohányunk, bírja a hőt, de csak óvatosan a szenekkel! Érdemes járatni. Mini phunnel kerámián a 3 Coco Coal szén bőven elmegy. Medium phunnelnél pedig a 3 egész Cocobrico is elfér.

Nem említettem még az Al Fakher tesztnél az buzz hatást, amiről többen is tettek fel kérdéseket. A dohány nikotin tartalma 0,05 %, tehát gyengének mondható. Viszont, ez nem teljesen igaz, mert ha egy „brutálisnak” mondható tömés esetén meg tudja kicsit csapni az ember fejét. Enyhe szédülést tud okozni, szóval a mohósággal itt is óvatoskodni kell. Erősebb egy Serbetli dohánynál, még annak ellenére is, hogy annak 0,5 % a nikotin tartalma. Természetesen a Nakhla dohányoknál jóval gyengébb, így olyan mértékű buzzra nem kell számítani. Aki teheti és van egy kis plusz pénze a próbálja ki az Al Fakher Golden vonalának jelenleg hazánkban kapható két ízét. Biztosan nem fog benne csalódni, mert nagyon nagy minőséget képvisel ez a márka és nagy élményt tud nyújtani minden pipás számára. Bátran próbáljátok ki! 🙂

Share.

Leave A Reply