A vízipipázás egy közösségi hobbi, mely a dohányzás egy kulturált, igényes és hagyományként őrzött szokása.

Posts Tagged "gyümölcs"

Hookah Squeeze – Grépfrútos vízipipa paszta

0

A vízipipa pasztás bemutató videónk után elkezdtük az ízek tesztelését, bemutatását is, hogy jobban megismerjétek Ti is ezt a fajta új terméket. A grépfrútos vízipipa paszta, avagy Hookah Squeeze – Grapefruit volt az első ami kezünk közé került. Miért pont ezt az ízt választottuk? Vízipipa dohányban nagyon kevés márkának volt ilyen ízesítése, amíg még volt. A másik szempont, hogy az illata egyből megfogott. Nagyon finom, édeskés grépfrútos illata volt. Aprítottságról nem tudunk beszélni. Az állaga egy hígabb gyurmáé avagy sűrűbb kézkrémé, ez nagyon jól látható a videóban is, például fejre állítva sem folyik ki egyből. A vízipipa paszta 50g-os kis…

Share.

Al Fakher – Guava

0

Égtem a vágytól, hogy egy teljesen ismeretlen dohányt próbáljak, többek között teszt szempontjából is. Már egy különleges ízt szerettem volna, és a boltban sem volt nagy választék, mert szokásomhoz híven az új áru érkezése előtt mentem be. Végignéztem a palettát és megcsillant a szemem a guaván. Mizot már kóstoltam, az nem volt rossz, reméltem, hogy az AF még jobb lesz. Nos, hát akkor lássuk is, hogy mi lett ennek a vásárlásnak az eredménye. Az Al Fakher csomagolását már nem kell részleteznem, zöld színű doboz, benne egy rétegű csomagolásban a dohány. Aprítottsága és nedvessége nem tér el a többiétől, erre panasz…

Share.

Al Fakher – Gránátalma, Grenadine

2

Ebben a tesztben az Al Fakher gránátalmás dohányát fogom nektek bemutatni. Ez a dohánymárka hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A prémium kategória egyik dohánya, kiemelten a  frissessége miatt. Egyre több helyen kapható, akár már kisebb dohányboltokban, trafikokban is. Ha azonban kedvenc helyeteken nem találjátok, megrendeltethetitek a bolt tulajával, a Pannon Tobacco-tól. Nálunk, hazánkban sajnos csak 50 g-os kiszerelésben szerezhető be. A csomagolása ízléses, külseje jellemzi a dohány ízét, ez esetben a doboz rózsaszín. Maga a doboz egyszerű papírdoboz, egy külső fóliával, valamint belül még egy, közepesen erős, mintás fóliával, tipikus Al Fakher csomagolás. Maga a dohány jól aprított, nem…

Share.

Ajánlott csomag kezdőknek

6

Többször fordult elő, hogy kérdezték tőlem: Milyen pipát és kiegészítőket ajánlok egy kezdőnek? Ilyenkor persze jöttek a részletek, hogy x forintot szán rá, de azért szeretne valami jót, ilyen meg olyan formában, satöbbi.. satöbbi.. Így gondoltam összeírok egy kezdő csomagot és árakat, hogy könnyebben tájékozódhassatok. Vízipipás csomag kezdőknek A csomag igazából a szükségesebb kiegészítőket és egy közepes vízipipát tartalmaz. Azoknak ajánlanám, akik most próbálkoznak meg szép és ízes szokással. Nézzük mikre is lesz szükségünk: Alap vízipipa: Itt lehet az kínai noname vagy Top Mark. Ezektől nem kell semmi extrát várni. Nem érdemes kezdőnek egy nagy méretű (55cm fölötti) pipát vásárolni.…

Share.

Milyen ízeket részesítesz előnyben?

5

Új szavazásunk indult, melyben arra vagyunk kíváncsiak, hogy az alap gyümölcsös ( citrom, menta, mangó, sárga-görögdinnye, szilva stb. ) ízeket szereted-e jobban, vagy az extrémebb, különc aromájú dohányokat. ( kóla, cardamon, rózsa, jázmin stb.) Várom a szavazaitokat! [poll id=”12″] (Annyit még had kérjek, hogy ha a szavazás nem működne, valamilye hibát írna ki, kérlek jelezzétek, hogy javítani tudjam, mert nálam rendben megy, viszont az előző szavazásra nagyon kevés voks érkezett.)

Share.

Gyümölcs kerámia: Alma

9

Azok akik a fórumot látogatják, olvasgatják már egy ideje, azoknak ez lehet már ismert trükk. Anno fél éve kb. volt nagyon népszerű a vízipipás körökben. Nagyon ötletes, jópofa trükk, mellyel finomabbá tehetjük dohányaink és mix-jeink ízét. Ez pedig az az ötlet volt, hogy az agyag kerámiát gyümölcsre cseréljük. Leginkább almával szokták ezt megcsinálni. Almás dohány esetén azoknak ajánlom kifejezetten, akik az ánizsos ízt nem szeretik. Az alma kerámia nagyon finom, igazi, karakteres alma ízt kölcsönöz a kellemes füstnek. (Függ az almától is, hogy mennyire erősen lehet érezni!) Miként kell elkészíteni egy ilyen ‘Alma’ kerámiát? Nézd meg a lenti videót. httpv://www.youtube.com/watch?v=jyhHQvSfHPI…

Share.

Dohány mix: Erdei vegyes gyümölcs + Kóla

3

Tegnap előtt este, még kissé náthásan azon gondolkodtam, hogy mi legyen a menü. Minthogy én imádom a kólát így ahhoz kerestem valami párt. Nézelődtem, a dohányok illatát élveztem, s a fekete erdei vegyesgyümölcsnél megakadtam. Ő lesz az! Be is tömtem, rádobtam egy 3kings szenet és már izzítottam is. Sajnos kólából kicsit keveset tettem, viszont a vegyesgyümölcs ízét nagyon jól kiegészítette. Nem egy szokványos íz, de ajánlom mindenkinek! Íz:  7,5/10 Elkészítés: Teljesen egyszerű, csak a két dohányt kell ízlésünknek megfelelően keverni. Füst: Bő, ámbár nem a legsűrűbb. Mellé ajánlott valami erdei ízesítésű tea vagy kóla. Végül jöjjön az általam próbált és…

Share.