A vízipipázás egy közösségi hobbi, mely a dohányzás egy kulturált, igényes és hagyományként őrzött szokása.

További szigorítások a törvényben

6

Úgy látszik ebben az országban a látványintézkedéseknek, adóemeléseknek, más áremeléseknek és a hazudozásnak nincs határa. Ne elég, hogy pár napja beszámoltunk, hogy be akarják tiltani a dohányzást a vendéglátóknál és szórakozóhelyeken, most itt a következő döntés. Egyszerűen nem értem, hogy a kormány mit akar ezekkel az ál intézkedésekkel elérni. Igaz, ez a mostani már kevésbé érint minket vízipipásokat, de lassan már otthon is tiltott lesz a teljes dohányzás. Ma nyújtja be ismét egy okostojás, hogy törvény tiltsa az autóban történő dohányzás, amennyiben az autóban utazik 18 éven aluli.

Még csütörtökön benyújtja a fideszes Heintz Tamás a nemdohányzók védelméről szóló kormánypárti törvényjavaslathoz azt a módosító indítványát, amellyel megtiltaná a dohányzást azokban a gépkocsikban, amelyekben 18 éven aluli gyermek is utazik – tudta meg az MTI fideszes forrásból. Krakkó Ákos, a Fidesz-frakció sajtófőnöke az információt megerősítette, hozzátéve: a képviselő azért tartja fontosnak ezt a módosítást, mert a felelőtlen dohányzó szülők gyermekei az autóban nem tudnak védekezni a passzív dohányzás okozta ártalmak ellen.

Írta a Hír3


Gondolom a számukra a több tízmilliós szolgálati autóban a mentelmi joguk élni fog és cigizhetnek, tökmindegy, hogy a gyerekük is ott van-e az autóban…. Persze a folyosón is megszeghetik a saját törvényeik

Mit akar elérni az állam? Oké, csökkenteni akarja az egészségügyre fordított pénzt. A dohányzás sok baj forrása, magasak az orvosi költségek emiatt is. Ez rendben is van. Azonban próbálja meg, a több milliárdnyi jövedéki adóból a fiatalkori neveltetés javítását, tájékoztatását. Azt kéne elérni, hogy a fiatalok ne tekintsenek ‘menő’ dologként a különböző dohányzási formákra. (Itt beleértve a vízipipát is, divatból ne legyen már senki vízipipás, ez nem erről szól.)

Akkor (igaz idővel csak) javulna a helyzet fokozatosan. Most mi fog történni? Egyik verzió szerintem, hogy visszaesik az adóbevétel és így még kevesebb pénz fog jutni az egészségügyre, ami szépen összefog omlani. Lassan egy szegény afrikai ország egészségügyi helyzetét fogjuk itt látni, ‘Európa szívében’. A másik eshetőség, ami valószínűbb, hogy mindenki le fogja szarni el fog nézni emellett a törvény mellett. Ahogy a kocsmákban (vendéglátóhelyeken) ugyan úgy lesznek dohányzók.

Amit nem értek, hogy a kormány miért nem képes egy kicsit is gondolkodni? A minimum lenne, hogy az ilyen bejelentéseket szórtan, nem rövid időszakban jelentik be. A gond ott van, hogy a következő választásokig ezek el lesznek felejtve… Pedig biztosan vesztenének 2 millió szavazatot. Nem baj, ha így haladnak akkor a demokratikus köztársaság jelzőt levehetjük az ország nevéből. Tisztára mint egy elmaradt, sutyerák ország, ahol drogbárók vannak, csak politikusnak nevezzük őket.

Share.

6 hozzászólás

  1. Sysaka,syska! Ejnye no. Nagyon szabadjára engedted a haragodat!Azt hittem, hogy a blog is poliitka mentes övezet!?
    / Mindemellett teljesen egyetértek veled!!/
    Lassan tényleg élhetetlen lesz ez az ország!
    Következő törvényjavaslat: Tilos lesz a hüvelyes termékek termesztése és fogyasztása, mert hatásukra nő a levegő metángáz tartalma, mely mint tudjuk, üvegház hatás fokozó!
    / Aki fingani mer megbüntetni, de szigorúan!!!/  🙂

  2. Mi van, mit hőzöngsz te nyomorék? Már az is baj, hogy a 3 éves kislánynak nem kell szívnia az apuci füstjét a kocsiban?  Ettől függetlenül ugyanúgy fogja, csak ha a rendőrnek úgy van kedve és lát egy ilyet, akkor megbünteti. Remélem egyszer téged is fog.

Leave A Reply