A vízipipázás egy közösségi hobbi, mely a dohányzás egy kulturált, igényes és hagyományként őrzött szokása.

Érdekes képek válogatása

0

Az előző bejegyzésben csak a hét kedvencét mutattuk be. Most szeretnénk további képeket is bemutatni, mintegy csokorba összeszedve. Így azon kedves látogatóink sem maradnak le ezekről, akik nem tagjai a Facebook-nak. Aki tag, azt szívesen várjuk csoportunkba, az oldal jobb oldalán található kis közösségi dobozban! 🙂

Share.

A hét képe: Spirálos üveg vízipipa

0

Aki követi Facebook-os csoportunk, az láthatja azon képeket, melyeket érdekesség kép teszünk ki, mutatunk be. Sokféle elképesztő, látványos, hihetetlen vízipipás fotó került már ki a közösségi oldalas falunkra. Azonban az egyik kép, kiemelkedően bejött számotokra, így gondoltuk, a blogunkban is megérdemelt helye van. A képhez annyit fűznék csak hozzá, hogy Németországban nagyon nagy divat már egy ideje az különféle üvegből készült alkatrészek vagy komplett vízipipák használata. Természetesen a gazdaság és iparosok, a designerekkel karöltve szó szerint már már megerőszakolják a témát, mint az az alábbi képen is látható.

Share.

Nakhla – Earl Grey dohányteszt

0

A Nakhla már ősidőktől fogva a jelen van a hazai piacon, szinte változatlanul. Egy jó is és rossz is egyben, de annak azért örülök, hogy minőségben megmaradt a megszokott és megbízható szintjén. Így az Earl Grey-es ízesítésű Nakhla vízipipa dohánynál sem okozott csalódást a márka. Szárazabb, gyengébben aprított és nagyon ragadós a dohány. Az illata nagyon erős, gyorsan átjut a csomagoláson, a kibontáskor pedig szó szerint elszabadul. No, de milyen illat is? Egy igaz nyers teás, kesernyés és picit fűszeres illat csapja meg az orrunkat. A csomagolás a Nakhla Seherezade termékcsaládhoz megszokott, egyszerű, kellemesen díszített karton dobozocska. Most már nincs…

Share.

Facebook oldalunkról se maradj le

0

A Facebook közösségi oldalt, bizonyára sokan ismeritek. Azonban bizonyos részeket, részleteket nem ismer mindenki. Szeretnénk felhívni a figyelmeteket, hogy aki szeretne Facebook-on is értesülni az újdonságokról, bejegyzéseinkről, hangulat fotókról és vicces, de pipával kapcsolatos képekről, videókról, azok számára nem elegendő csak szimplán lájkolni. Be kell jelölni, hogy szeretnéd követni. Sajnos a népes táborunk töredékéhez jutnak el csak bejegyzéseink, mivel a közösségi oldal törekszik a fizetős reklámok felé mozdítani a tendenciát, de mi hobbi oldalként, nem tudunk erre költeni Így ha valóban szeretnétek értesülni minden tanácsról, képről és mozzanatról, akkor a lenti képen látható módon a lájkolás után, jelöljétek be, hogy…

Share.

Vízipipa paszta, ismerkedés

0

Mi van?! Már mindent a kerámiába lehet tömni, kenni, vágni? Bizony! Ahogy az európai szabályozások nem enyhülnek, sőt, szigorodnak, úgy sokasodnak a dohányzás és így a vízipipa dohányok alternatívái. Először jött a vízipipa ásványokkal, majd most jön a következő lépés! A Hookah Squeeze, avagy a vízipipa paszta, vízipipa krém. Az elképzelés amúgy egyszerű. Fogjuk azt, amit a dohány tilt, megadóztat (dohány) és csak hagyjuk ki, sűrítsük be a melaszt. Persze az elv egyszerű, a megvalósítás már nagyon nem. Azonban a Németeknek ez sikerült és így elkészítették a vízipipa pasztát. A Hookah Squeeze, magyarul vízipipa paszta (avagy vízipipa krém), nem más, mint…

Share.

Új Al Fakher ízek 2015-ben?

0

Olyan 1-2 hete, a külföldi vízipipás közösségi lapokon feltűnt egy kép, melyet mi is megmutatunk nektek. Ezek új, várható Al Fakher ízeket mutatnak be. Az egyik az Al Fakher Blueberry és Al Fakher Berry Mint. A márkának már van egy Fresh Mist névre keresztelt, fekete áfonya és menta ízesítése, ami a Blue Mist ízét kívánja a márka jellegzetességével megspékelni és elénk tárni. A fekete áfonya egy kedvelt íz, a Berry Mint páros pedig nem sok márkánál jelent még meg. A két új íz várhatóan 2015-ben fog megjelenni külföldön. A hazai “bemutatkozásra” őszintén szólva nincs látok sok eshetőséget, de a remény…

Share.

Parázs vihar – Hagulatkép

0

Régen időnként bemutattunk nektek hangulatos vízipipás képeket. Erről sajnos időhiányban leszoktunk, de igyekszünk újra formába jönni, így ezt a korábbi szokásunk is ismét elővesszük. A lent látható kép, valahogy nagyon megragadott. Egyfelől az izzó parázs darabok narancsos-vöröses színe és a háttér sötét árnyalata nagyon jó kontrasztot adnak. El is feledkezem, hogy milyen veszélyes lehet ez a szőnyegekre.

Share.

Vízipipa Expo, kiállítás – Shisha Messe 2014

0

Idén áprilisban volt Németországban vízipipa kiállítás, egy vízipipa expo. Már több éve rendezik meg a Shisha Messe rendezvényét. Sokak örömére nem csak bemutatók voltak, hanem bárki aki jegyet vásárol élőben kipróbálhatta a különféle különleges vízipipákat, dohányokat és különféle dohánypótló pasztákat, géleket, aszalt gyümölcsöket. Nagy előny volt, hogy a Shisha Messe vízipipa expón vásárolni is lehetett, szinte mindegyik standnál. Pár nagy név közül szinte minden hazánkban ismertebb márka képviseltette magát. Csak, hogy párat említsek: Cocobrico, Tom’s Coco, El Nefes, Sahlar, Nargilem, Narikela, Kaya, Aladin, BiggStones, Three Kings, Belgian Coal és a többi-többi. A vízipipa kiállítás nagyon hangulatos volt és egy nap…

Share.
1 3 4 5 6 7 77