Ezt próbálná valaki idegen nyelven elmesélni.
Azt hiszem ez csak magyarul megy.
A Sirokkó – Illaberek mérkőzésen történt,hogy az egyik szurkoló kezet emelt a játékvezetőre. A tettest annak rendje és módja szerint előállították. Az ügy sima volt és egyszerű, majdhogynem érdektelen.
És akkor elkezdődött a tárgyalás!
– A vádlott álljon fel! Neve?
– Bíró vagyok, kérem…
– És hol van a vádlott?
– Hogyhogy hol van, drága bíró úr? Hát én vagyok! Bár nem szívesen…
– Nézze, kérem. Az imént azt mondta,hogy maga a bíró. Tehát ön kapta azt a két megrendítő pofont.
-Méghogy én? Nahát, nem azért, de az a fickó még nem született meg.Egyébként sem lennék bíró semmi pénzért!
– Az Isten szerelmére,hát nem éppen most állította, hogy ön bíró?
– Ja, vagy úgy! A nevem Bíró, tisztelettel. Bíró Levente. Most mondja, hogy összehozott bennünket a sors. Ön is bíró, én is Bíró vagyok.
– Én Lakatos vagyok! – harsogott ingerülten a bíró. – Foglalkozása?
– Lakatos!- nyögte kissé félénken a vádlott, és érezte, hogy ez súlyosbító körülmény. Nem csalódott.
– Ember! – kezdett parázslani a bíró. -Maga ugrat engem?
– Ugyan, dehogy, kérem. Nekem már az apám is lakatos volt, a nagyapám is…
– Nem fogja elhinni, de nekem is!!!…Na, hol is hagytuk abba…Szóval ön is lakatos.
– Kissé már keverni tetszik a dolgokat. Csak én vagyok lakatos. A Lakatos úr bíró,ugyebár. És igaz, hogy én Bíró vagyok, de azért nem vagyok bíró, hanem lakatos.
A bíró hosszú kortyokkal ivott, hogy időt nyerjen.
– Ön tehát Bíró Levente, lakatos. Megy ez, mint a karikacsapás, nem igaz?
A további adatok felvétele, ha lehet,még ennél is gyorsabban ment. Mindössze a munkahely megnevezésének kapcsán éleződött ki ismét a helyzet.
– A sirokkói járásbíróságon dolgozom – mondta gyanútlanul a vádlott.
A bíró talpra szökkent.
– Egyszer már eljutottunk odáig, hogy ön nem bíró!
– Már hogyne volnék Bíró? – kezdett fortyogni a vádlott is.- Bíró Levente vagyok. Lakatos.
– Akkor mit keres a bíróságon?!
– A kilincseket javítom. Tudniillik, mint említettem,lakatos vagyok. De nem úgy, mint ön. Mert ön bíró. Annak ellenére, hogy Lakatos.
A bíró a gyomrára szorította a kezét, és különböző tablettákat készített elő.
– Lépjünk tovább! – suttogta rimánkodva. – Mondja el részletesen, hogyan történt a dolog.
– A Mesterrel néztük együtt a meccset. Kollégám a műhelyből…
-Szóval a főnöke is ott volt.
– A főnököm utálja a focit. A Mester volt ott.
– Megőrülök!!! Egy lakatos műhelyben tudtommal a főnököt hívják mesternek!
– Egy pillanat. Nálunk a főnököt Manónak hívják. Akit Mesternek hívnak, az ipari tanuló. Mester Géza, tetszik érteni?
– Nem értem, de nem is érdekel. Tovább!
– Ezt mondta a bíró is! Pedig bármire megesküszöm, hogy 11-es volt!
-Ne kezdje, barátom, ne kezdje. Egyszer már tisztáztuk, hogy maga a Bíró.
– Most a játékvezetőről beszélek, Allahnál fényesebb orcájú bíró úr! Ez a bíró nem Bíró, hanem Levente.
A bíró hörgő hangokat hallatott.
– A Levente is maga! Jaj, a gyomrom! Bíró Levente!!!
– Ez tagadhatatlan. Az a bíró azonban nem Bíró, mintahogy a bíró úr sem Bíró, hanem Lakatos. Ettől eltekintve az a bíró Levente. Levente Konrád. Nincs ennél egyszerűbb dolog ezen a kerek világon. Mert például én Bíró is vagyok, meg lakatos is, mégse vagyok se Lakatos, se bíró…
-…A játékvezető tehát továbbot intett.
– Pontosan. Még most is megrezdül a fejem, ha erre az esetre gondolok. A Pereces hatalmas dobása egészen a tizenhatoson belülre szállt. Ez annyira meglepte a Dobót, hogy kézzel ért a labdához. Tisztán láttam!
– Nem értem!…Nem értem!…- siránkozott a bíró. – Hogy jön ahhoz a pereces, hogy ő dobja be a labdát? Másrészt mi abban a feltűnő, ha a dobó játékos kézzel ér a labdához? Hát mivel érjen hozzá,könyörgöm, mivel…?!
– Csak sorjában…csak sorjában. Először is mi kifogása van a Pereces ellen? Az ellenfél térfeléről mindig ő végzi a bedobásokat. Mint említettem, hatalmas dobása van.
– Remek!…És hová teszi közben a pereceket?
– A pereceket? – csuklott fel a vádlott. – Vagy úgy!.. Nos, amikor azt mondom, hogy Pereces, akkor egyáltalán nem a lelátón péksüteményt áruló fickóra gondolok, de nem ám!Hanem Pereces Tónira, a Sirokkó bal hátvédjére. Aki a lelátón perecet árul,az nem a Pereces. Azt a manó tudja, hogy hívják!
– Szóval az ön főnöke tudja, hogy ki a pereces?
– Kapaszkodjon meg a csengettyűjében, bíró úr. Nem tudja.
A bíró lenyelte a tablettákat, és még hosszabban ivott.
– De hiszen most mondta,hogy a Manó tudja. Az ön főnöke. Aki egyébként nem azonos a Mesterrel,mert az viszont ipari tanuló. Na, mit szól, hogy figyelek…?
-Ennyit a perecesrõl! – mondta szomorúan a vádlott. – Felőlem lehet Németh is, Juhász is…
– Nem lehet! – csapott le diadalmasan a bíró. -A német juhász egy kutyafajta. Na, könnyítsen a lelkén, barátom. Láthatja,hogy sok mindent tudunk…
– Látom…azt látom. De azt is láttam,hogy a Dobó kézzel ért a labdához!
– Mivel a bedobást kézzel végzik el. Ennyit még én is tudok, noha nem vagyok bíró! Illetve bíró vagyok, a mindenségit!
– Ami a Dobót illeti, az nem a Pereces,aki a bedobást elvégezte; aki viszont nem pereces, hanem bal hátvéd, hanem Dobó István, az Illaberek közép hátvédje. Foglalkozására nézve…
– Tudom. Várkapitány.
– Nem egészen.Csapatkapitány.
– Elég!…Szóval kézzel ért a labdához. És akkor mit tett ön?
– Természetesen ordítani kezdtem.”Mester!” – ordítottam. – “Maga nálam még inas sem lehetne!”
A bíró elhatározta, hogy további keresztkérdéseket tesz fel, bár egy kicsit már kaparta az asztalt.
– Először: miért ordította szegény Mesternek, aki maga mellett ült, hogy ő még inas sem lehetne magánál, amikor ő inas magánál? Másodszor: mit tehet szegény Mester arról, hogy a bíró nem adta meg a11-est?
– Bíró úr!… Adjon tíz évet, de ne kínozzon tovább! Én a bírónak ordítottam, hogy mester!
– Pedig ő Levente!
– Én vagyok a Levente!
– De maga nem bíró!
– De Bíró is vagyok!
– Ön lakatos!
– Maga a Lakatos!
A bíró tébolyultan megrázta a csengőt.
– Orvost!… Van orvos a teremben?
– Suszter vagyok! – lépett oda egy úr a hallgatóság soraiból.; Valami baj van?
– Kerítsen egy orvost, barátom! -szólt segítő készen a vádlott. – A bíró úr, úgy látszik, rosszul lett.
– De kérem, én orvos vagyok!
– Akkor meg mit suszterezik itt?
– Már velem is kezdik?… Dr. Suszter Árpád vagyok. Elmeszakértő, szerencsére.
– A tárgyalást berekesztem!-nyögte fáradtan a bíró. – Délután folytatjuk!
Az orvos néhány injekcióval helyre pofozta a küzdő feleket, úgyhogy délután megkezdődhetett a játékvezető kihallgatása.
– Kérem, Bíró Levente vádlott azt állítja, hogy ön nem sípolt, amikor kellett volna.
-Zavaros helyzet volt. Én mindenesetre kinéztem a Síposra, hogy int-e? A Sípos nem intett. Tehát nem sípoltam.
A bíró ebben a pillanatban kezdett papír repülőket hajtogatni az aktákból.
– Hát nem magánál volt a síp? – kérdezte, de máshol járt.
– A síp nálam volt. A Síposnál zászló van. A Sípos csak inthet, mert ő a partjelző. Világos? Na,és akkor a Bíró úr elkezdett ordítani…
– Én…? – tért vissza a valóságba a bíró. – Méghogy én…?
– Természetesen a vádlott.Erre én félbeszakítottam a játékot, és hozzájuk léptem, hogy csendre intsem őket. Azonban nekem estek, és…
– Kérem, én a Mesternek akartam lekenni egy atyait – pattant fel a vádlott, de elhajolt. Ily módon történhetett, hogy a bíró sporttársat illettem a tenyeremmel.
-Megpofozta önt a Bíró, vagy sem? – kérdezte a bírótól a bíró.
-Kérem, engem azon a délutánon többen is megpofoztak. Hogy a Bíró úr is köztük volt-e…
– Én…? – sikoltozott hisztérikusan a bíró. -Méghogy én…?
– Ön tudtommal Lakatos.
– Én vagyok a lakatos! – mondta vicsorítva Bíró úr. – És Bíró is vagyok! És Levente is!
– Nono! – intette a játékvezetõ a vádlottat. – Én vagyok a bíró. És a Levente is. Levente Konrád.
– Elég!!! – üvöltött a bíró. – Máglyára velük! Én vagyok a bíró!
– Én!
-Én!
A verekedőket csak nagyon nehezen lehetett szétválasztani. Közben több rendőr is megsebesült. És a végén csakugyan nehéz lett volna megmondani, hogy melyikük a bíró, a lakatos vagy a játékvezető. Ezt még a Suszter sem tudta hamarjában. Pedig ő orvos volt…