A vízipipázás egy közösségi hobbi, mely a dohányzás egy kulturált, igényes és hagyományként őrzött szokása.

Vízipipa rövid és hosszútávú egészségügyi hatásai

Rövid távú hatások

Elsőként a szédülést említeném meg.

Mint ezt fentebb említettem ez minden napos dolog. Az oka az izzószén átalakul, ég a levegő oxigénjével és szén-dioxid keletkezik. (Kis mennyiségben szén-monoxid is előfordulhat, de jelentéktelen mennyiségben, hisz ez esetben a szén égése tökéletes, minden feltétel adott.) A szén-dioxid ugyebár az amit kifújunk, ami távozik a szervezetünkből. A vér hemoglobinja szállítja a sejtektől a tüdőhöz ahol oxigénre cseréli. Azonban amikor pipázunk akkor ismét szén-dioxid kapcsolódik hozzá és ez oxigén hiányos állapotot eredményez. Ettől fordulhat elő, hogy szédülünk, zsibbadást érzünk egyes végtagjainkban. Ez akkor fordul elő ha többször, mélyet szívunk a pipából vagy amikor csak simán túlzásba visszük. Pár perces pihenővel, szellőztetéssel gyorsan elmúlnak a tünetek és minden visszatér a régi kerékvágásba. Ugyanis ez az oxigén hiány oly ki mértékű, hogy károsodást nem okoz.

Rosszul lét, melynek tünetei

Fejfájás, gyengeség, rossz gyomor. Ez akkor fordul elő ha a fent említett szédülésnél nem hagyjuk abba a pipázást egy kis időre. Ez nem más mint enyha szén-dioxid mérgezés. Ekkor már nem csak pár perces szünet szükséges a szervezet regenerálódásához. Pár óráig tart és utána nyomtalanul elmúlik, aggódni nem kell. Szó szerint kialudjuk és kutya bajunk se lesz.

Nehézkes légzés

Előfordulhat, azoknál akik nem szoktak vízipipázni. A kezdőknek ajánlott szépen fokozatosan gyúrni a tüdejükre, hisz ha megerőltetik akkor azt megérzik utána 1-2 napig. Természetesen itt nem kell fulladásos tünetekre gondolni, ilyen mértékben nem fordulhat elő, maximum allergia esetén, azonban az elhanyagolható személynél jelentkezhet csak.

Izzadás, enyhe rosszullét

Jele lehet például az enyhe nikotin mérgezés is. Ilyenkor picit hagyni kell a pipázást 5-10 percig. Idővel a szervezet hozzászokik ehhez, majd idővel egyáltalán nem fordul elő ilyen. Aggódni emiatt sem kell, nem okoz károsodást.

Vízipipa hosszú távú hatásai (Több éves távlatban)

Tüdő kapacitása nő, azonban a hatásfoka gyengül

Érezhetően akkor romlik a tüdő teljesítménye, ha komolyabban aktívan pipázik egy adott személy legalább 3 hónapig. (Naponta 1 alkalom.) Legtöbben csak alkalmanként pipáznak így azokban az esetekben minimális, szinte észrevehetetlen az ilyen jellegű hatás.

Szervezet ellenálló képessége megnő a nikotinra és az oxigén hiányra nézve

Ez is idővel nő, bár nem a végtelenségig értelemszerűen.

Krónikus tünetek (Hosszútávú)

Mint minden dohányzásnál, a vízipipázásnál is fennáll hosszú távú hatásként a megnövekedett esély a tüdőrák és egyéb betegségek megjelenésére.Továbbra felléphet szaglás érzékenységének csökkenése is.

Oszd meg, ha tetszett:
  • Dávid

    Szia ! Szerinted az asztmára mennyire jó vízipipázní válaszodat előre is köszöszönöm.

    • vpfsyska

      Akik különféle tüdőbetegségben szenvednek (súlyosságtól függetlenül) szerintem kerüljék inkább a dohányzás minden formáját.

      • dávid

        köszi 🙂 :/ (csak gondolom meg kérdezem mivel ha 1/10 nem olyan káros mint a cigi akkor biztos lehet asztmával, meg halottam ilyen cseppekről is ami egészségesebbé teszik a pipázást .)De akkor megvárom amíg teljes mértékben elhagyom az asztmát 🙂

  • Marci

    Szia! Ezek igazak akkor is ha Shiazoval használom?
    Pl. tüdőrákom nem lehet Shiazo miatt igaz?
    Előre is köszi!

    • vpfsyska

      Lehet attól még, csak kisebb eséllyel.