A vízipipázás egy közösségi hobbi, mely a dohányzás egy kulturált, igényes és hagyományként őrzött szokása.

Dohány mix: Mediterrán romantika

0

Gondoltátok volna, hogy a rózsának nem az illata, hanem az íze is finom? Én kicsit irtóztam ettől az ízesítésű vízipipa dohánytól, mivel inkább a gyümölcsös aromákat kedveltem. Azonban egyszer kíváncsiságból befektettem egy 50g-os Nakhla rózsás dohányra. (Gas írt róla tesztet is, itt.)

Amint kibontottam éreztem, hogy ez teljesen más mint a megszokott ízek amiket eddig szívtam. Tömtem és párat és hamar rájöttem, hogy igen is nagyon finom a rózsa. Azonban valamit hiányoltam belőle. Ennek pótlására elővettem egy kis Al Fakher citromos dohányt. Sima egyiptomi kerámiába tömtem fele-fele arányban a két dohányból, azonban előtte még egy alufólia darabon jól összekevertem őket és szétnyomkodtam az ujjammal, hogy ne maradjanak nagyobb összetapadt darabok.

Az íz amit így kapunk egy kellemesen, enyhén édes, különleges, mediterrán jellegű. Ne mediterrán fűszeres ízekre gondoljunk, annál egy sokkal tisztább, még is jól érezhető aroma mix-et kapunk. A keveréshez legjobb az Al Fakher rózsa és szintén AF citrom. Azonban szinte bármilyen márkából össze lehet hozni ezt a remek vízipipadohány mix-et, keveréket.

Én ezt a keverést közel 1 évvel ezelőtt ötlöttem ki és azóta már többen is jelezték, hogy nagyon ízlett nekik és a mai napig ha van mindkét ízből akkor mixelnek egyet.  Így bátran mondhatom, hogy ajánlott kipróbálni ezt! Amivel még fokozni lehet az élvezetet az például egy kis rózsavíz a tartályba (1-2kiskanyálni kb.) amihez még kis citromlét vagy citromkarikákat teszünk és így már maximális élvezettel hódolhatunk kedvenc időtöltésünknek, a vízipipázásnak.

Share.

Leave A Reply