A vízipipázás egy közösségi hobbi, mely a dohányzás egy kulturált, igényes és hagyományként őrzött szokása.

Dumaláda vegyesen

, Hozzászólás ID: #95660
sYska
Adminisztrátor
sYska
  • Hozzászólás: 10311
Bones írta korábban:
ezt találtam a neten: ” A haverom azt mondta a suliban,hogy otthon nagyon finom vp dohányt csinált úgy,hogy,a friss cseresznyét fogpiszkálóval kilukasztgatta,majd,tömény szőlő ízű Pölöskei szörpbe,és citromlébe áztatta,majd betette a mélyhűtőbe,egy 5-10 percre,és addig amíg a cseresznye ott hűlt,addig egy 4-5-6 cseresznyének a levét felforralta,és azzal leöntötte a mélyhűtőből,és a szörpös-citromos léből kivett cseresznyéket.

Ez károsabb lesz? Mennyivel? Milyen lehet az íze szerintetek?(A haver szerint jó,na de szerintetek?)” milyen lehet?

Veszek egy papírt, először beáztatom, majd kiteszem a napra megszáradni. Ezt követően felforralok 3 deci vizet, majd hagyom lehűlni és ezzel is bevizezem a lapot, amit ezután a szélben hagyok száradni és kint hagyom, amíg az első nem esik rá, ezt követően pedig a mikróba teszem 2 másodpercre 300,1 watton, s végül a 70 fokos előmelegített sütőbe teszem, hogy megszáradjon. Ezzel kész is van a lap, amire írhatunk.

Az irónia remélem kiérződik. 😀 Amúgy szörpös-cseresznyés íze lehet, de füstje szerintem nem sok. Azt, hogy mennyire káros, a szörp és a cseresznyét kezelt vegyszerektől függ.