A vízipipázás egy közösségi hobbi, mely a dohányzás egy kulturált, igényes és hagyományként őrzött szokása.

Füst igazi hűtése

0

Eddig amikor a füst lehűtéséről beszéltünk, mindenki rávágta: jégkocka a tartályba, esetleg jégpipa. Ez nyáron szép és jó, de a jég hamar elolvad. Van még a vizes ronggyal történő (vagy épp jégakkuval) a vízipipa testének a befedése, letakarása. Én személy szerint azt a megoldást alkalmaztam barátokkal, hogy a vízipipa üvegét egy vödörbe tettük, amibe annyi hideg vizet tettünk, hogy a szelep éppen csak kilógott. Így nagyon lehetett hűteni a tartályt. Azonban a füst a legkevesebb ideig van a tartályban, így a hűtés itt a legkevésbé hatékony. Ahol hatékony lenne az a test. Erre találták ki a jégpipákat. Ezeknek a test felső részén, a kerámia alatt van egy kis felül nyitott tartály. Ebbe kell tenni a jeget. Ezt a jeget érdemes nagyon-nagyon hideg vízzel felönteni, hogy a jégből jövő hideget a víz átvezesse a fém testre, mely így hűti a füstöt. Ez a megoldás talán még a leginkább hatásos.

Mivel majd 1 évig volt jégpipám (és igyekeztem ezen plusz tulajdonságát kihasználni) így talán biztosra állíthatom, hogy a többi megoldás közül tényleg a test hűtése a legjobb, hála a fémek hővezetésének. Általában a jégpipák többe kerülnek jó pár ezer forinttal, de azt mindenki maga döntse el, hogy megéri-e. Külföldön (sajnos még csak ott) lehet külön is kapni ilyen jéghűtő részt. Amivel még lehet hűteni a füstöt, az a ‘jégkerámia’. Ez egy üreges dohánytölcsér, amibe vizet tehetünk és úgy fagyaszthatjuk le. Aztán csak megtömjük dohánnyal és mehet is a vízipipára. A kérdés, hogy mennyire jó ez, már más kérdés. A kerámiának pont az a lényege, hogy mihamarabb felmelegedjen, így magát az ötletet is kétségbe vonnám. Vannak elég kurdarcos ötletek is.


Bal oldalt a külön vásárolható jégtartály, míg jobb oldalon a fagyasztható kerámia látható.

Ennyi is volt az leginkább használatos vízipipa hűtési módok közül. Legalább  is azt hinnénk, hogy ennyi. Ákoska küldte nekem a pletykát, hogy a Shisha-hookah.com egy új terméket dob piacra. Eme termék gyártója a Nammor szívócsöveket is készítő cég. Az újdonság neve pedig angolul: Mystic Ice Hookah Hose Tip. Szép kacifántos neve van. Szerintem nevezzük csak egyszerűen jégszívófejnek vagy jégszipkának. A cég szerint új szintre emeli ez a jégszipka a vízipipa hűtését. Mint ahogy a szipka szó is sugallja, a szívócsőbe kell helyezni. Nézzünk is róla egy képet!

Ha az elvét nézzük, akkor jó, hiszen pont a száj előtt hűti le a füstöt nekünk. Mármint egy ideig, de tapasztalat nélkül nem mondanék semmit. Külföldön pozitívak az első visszajelzések. Felkeltette a kíváncsiságomat ez az eszköz. Holnap egy külön bejegyzésbe picit jobban megnézzük ezt az új terméket, azonban sajnos csak képről.

Share.

Leave A Reply