A vízipipázás egy közösségi hobbi, mely a dohányzás egy kulturált, igényes és hagyományként őrzött szokása.

Dumaláda vegyesen

  • , Hozzászólás ID: #83254
    anegytech
    Felhasználó
    anegytech
    • Hozzászólás: 825
    Riccio írta korábban:
    tervbe volt véve ma az is, csak idő nem volt rá 🙂

    ma hajnal négykor láttam a ferenckörút környékén az üllői úton egy kirakatot ami tele volt pipával. az lenne a Betty KK?

    Nem. A Betty Keleti Kincsei a Kecskeméti utcában van (1-es szám), az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara mellett. A ferenc körúton a Corvin mozi közelében egy étterem van, ahol láttam már pipákat, de a kaja nem a legjobb :D.

    Ha BKK-ba szeretnél eljutni, akkor tudok adni egy kis segítséget: Az Astoria, Kálvin tér, Ferenciek tere metrómegállóktól kb 5 percre van a bolt. Ha nem vagy jártas a Belvárosban, akkor a Kálvin tértől a legegyszerűbb eljutni ide. Feljössz az aluljáróból. Jó helyen kell feljönnöd. Van egy Mercure Hotel a sarkon (zöldes színű épület), és ha ez megvan, akkor ott van a Kecskeméti utca is. Most vannak útfelbontások a környéken, szóval erről is fel lehet ismerni :). Ott pedig mész-mész egyenesen és meg fogsz látni egy templomtornyot meg egy nagy és szép épületet (ELTE jogi kar). Na ott a sarkon van a BKK. Remélem segítettem. Egyébként nagyon kicsi bolt, de felszerelt.

    Még valami: Leielinánál olcsóbb boltot szerintem nem találsz. én is 7000-ért vettem pipát itt (65 cm, szír). 12000-ért viszont márványberakásos pipát is láttam. Érdemes még 2000 Ft-ot félretenni a pipára, mert ennyiért igazán egyedi pipát találsz. Bettyben szerintem nincsenek ennyiért ilyen szép és egyedi pipák, de érdemes megnézni. Az eladók mindkét helyen segítőkészek :).

    , Hozzászólás ID: #83255
    riccio
    Felhasználó
    Riccio
    • Hozzászólás: 1785

    köszi, közben már megnéztem az odaútvonalat 🙂

    megvárom, amíg megjönnek az újak leielinába aztán az alapján eldöntöm hogy mi lesz 🙂

    , Hozzászólás ID: #83256
    krampi
    Felhasználó
    krampi
    • Hozzászólás: 3414

    A mics tenyleg nagyon finom, nekem is legutobb volt hozza szerencsem, amikor Erdelyben jartam. De most nyaron ismet visszaterek 😛

    A Bettyben szemely szerint meg en sem voltam, de majd valamikor mar veszem a faradtsagot, aztan en is elnezek oda 🙂

    , Hozzászólás ID: #83257
    isi
    Felhasználó
    isi
    • Hozzászólás: 470

    Dobpergés……

    És…….

    Eljött a pillanat. A mostani 40cm-es pipám mellé rendeltem egy 125cm-eset. A futár kedden vagy szerdán hozza. Már alig várom. :winner: :alcool1:

    , Hozzászólás ID: #83258
    krampi
    Felhasználó
    krampi
    • Hozzászólás: 3414

    Gratulalok hozza elore is 🙂 Majd ha megerkezett, mindenkepp tegyel fel kepeket rola 😉

    (amugy jol mutatnak ezek a nagy pipak, az teny; de hogy en nem lennek kepes nap mint nap pucolni oket az is biztos 😀 )

    , Hozzászólás ID: #83259
    akoska60
    Felhasználó
    Akoska60
    • Hozzászólás: 4255

    Sok örömöt és sok jó füstölést a bizonyára nagyon szép pipuhoz!

    Ahogy krampi is írta képet feltétlen tegyél fel róla, ha lehet az első füstölés közben!

    kíváncsi vagyok rá nagyon! 🙂

    , Hozzászólás ID: #83260
    isi
    Felhasználó
    isi
    • Hozzászólás: 470
    krampi írta korábban:
    Gratulalok hozza elore is 🙂 Majd ha megerkezett, mindenkepp tegyel fel kepeket rola 😉

    (amugy jol mutatnak ezek a nagy pipak, az teny; de hogy en nem lennek kepes nap mint nap pucolni oket az is biztos 😀 )

    Köszönöm mindkettőtöknek előre is! Addig is egy kép: (majd mikor megjött, első füstölés közbeni képet is teszek fel :D)

    [kep]https://img22.imageshack.us/img22/6484/pipuorange.jpg[/kep]

    , Hozzászólás ID: #83261
    hookah
    Felhasználó
    Hookah
    • Hozzászólás: 1615
    isi írta korábban:
    Köszönöm mindkettőtöknek előre is! Addig is egy kép: (majd mikor megjött, első füstölés közbeni képet is teszek fel :D)

    [kep]https://img22.imageshack.us/img22/6484/pipuorange.jpg[/kep]

    Óriás, hiper-szuper giga pipa! 😀 Kell hozzá majd egy tüdő is. 🙂

    Gratulálok én is hozzá, nagyon jól néz ki! 🙂

    , Hozzászólás ID: #83262
    wakummaci
    Felhasználó
    wakummaci
    • Hozzászólás: 2189

    Szép pipa, váljék egészségedre 🙂 , már ha lehet ilyet mondani pipánál :).

    , Hozzászólás ID: #83263
    anegytech
    Felhasználó
    anegytech
    • Hozzászólás: 825

    Igazán szép pipa. Élvezet lesz használni. Biztos vagyok benne, hogy megérzed a különbséget a két pipád között :). Jó pipázást!

    , Hozzászólás ID: #83264
    wakummaci
    Felhasználó
    wakummaci
    • Hozzászólás: 2189

    Nem igazán találok neki helyet ezért ide írok / kérdezek:

    Ugyebár egy kis fizikai ismeretet felhasználva, felteszem a kérdést, mitől is függ mennyire kell szívni a pipát?

    A szívócsőtől függhet, de csak negatív irányban, vagyis ha kisebb a szívócsöved mint a pipád kivezető része akkor nehezebb szívni. Mivel elméletileg a legszűkebb keresztmetszet határozza meg a lehetséges szívás erősségét, ez azt jelenti, hogy minél szélesebb a kivezető rész (ahova a csövet dugjuk) annál könnyebb lenne szívni a pipát? Természetesen most tekintsünk el attól, hogy a kerámia mennyire szorosan van tömve / rajta van a szén a tetején, stb stb.

    Lévén, hogy néha az én pipámat elég nehézkes szívni, egyik ismerősöm egyiptomi pipáját meg valami mennyei, és mégis dől a füst, ezért érdeklődnék erről, esetleg egy házi barkácsolás közepette még meg is próbálnám kitágítani a pipámat, vagy a közeljövőben való pipavásárláskor erre figyelnék.

    Amúgy adhattok tippet is, hova postoljam ezt inkább, hogy minél többen lássák :hehe:

    , Hozzászólás ID: #83265
    krampi
    Felhasználó
    krampi
    • Hozzászólás: 3414

    Ami meghatarozza, hogy mennyire is nehez, vagy konnyu szivni a pipat, az a pipa reszeinek atmeroje. A legkisebb atmero, amin athalad a levego, mikozben szivod, fogja meghatarozni, hogy mennyire is kell szivni. Ugyhogy egy esetleges pipa vasarlasanal is ezeket a dolgokat erdemes megvizsgalni. Masreszt pedig nem mindig a legnagyobb atmero a legjobb. Pl ismerek olyat, akit zavar, hogyha nem erez semmi ellenallast, mikozben pipazik. Ezt is embere valogatja.

    , Hozzászólás ID: #83266

    Kipróbáltam, ha simán beleszívok a pipába szívócső nélkül akkor viszonylag könnyű, a csövet beledugva nehezebb-> kell egy razan ^^.

    Én a könnyű szívás, rengeteg füstre szavazok, le az ellenállással! :hehe:

    , Hozzászólás ID: #83267
    youri
    Felhasználó
    youri
    • Hozzászólás: 865

    Valaki tud valami tippet hogy mini pipának hogy lehet sok füstje? 13cm 😀

    , Hozzászólás ID: #83268
    wakummaci
    Felhasználó
    wakummaci
    • Hozzászólás: 2189
    Youri írta korábban:
    Valaki tud valami tippet hogy mini pipának hogy lehet sok füstje? 13cm 😀

    Rátehetsz nagyobb kerámiát is nem? Gondolom rámegy a megfelelő tömítéssel… Szerezz be egy mélyebbet, ha nem lenne, és próbáld meg szétszedni a dohányt minél kisebb darabokra, szóval ‘szellőzzön’, és a lyukasztgatásnál arra figyelj, hogy ne áramoljon be sok levegő.. Ergo csak a szén alá tegyél lyukakat. Ja, és minél kevesebb víz + fakher vagy más minőségi dohány, esetleg glicerin. Más tippem nincs, de mi elég jókat tömtünk kis pipába ezek nélkül is, szóval csak kísérletezz.

    , Hozzászólás ID: #83269
    youri
    Felhasználó
    youri
    • Hozzászólás: 865
    wakummaci írta korábban:

    Ó, nem azzal van itt a baj, hogy nem tudok tömni. Azért köszi. 🙂

    [kep]https://www.sultancenter.hu/galeria/VIZIPIPA/targyfoto/kicsi/DSCF4748.jpg[/kep]

    Ilyenhez hasonló tapasztalatok kellenek, most vettem pár napja és még nem jöttem rá a titkára. 🙁 Vagy kevés a füst vagy megég.

    Ezen nem lehet semmit sem lecserélni, tehát ügyeskedni kell.

    A mostani felállás aluf + karika arra is aluf. Szén alatt lyuggatva mindkettő.

    Íze van, de füstje alig.

    Coco bricot használok rá. (Gyújtással sincs baj, kellően meleg a szén mikor a pipára megy. Ehhez egy külön technika kell. 7 év pipázás nem elég sajna hogy egyből müködjön. 😀

    , Hozzászólás ID: #83270
    kokovics
    Felhasználó
    kokovics
    • Hozzászólás: 888

    Én is vettem régebben egy ilyet de nekem se sikerült jót tömnöm vele, ugyanez volt a baj. Vagy nemjöttfüst vagy megégett, én gyorsan eladtam és nempróbálkoztam többet vele.

    , Hozzászólás ID: #83271
    gerago
    Felhasználó
    gerago
    • Hozzászólás: 2221

    Ezt a kacatot szerintem csak szobadísznek lehet alkalmazni.

    , Hozzászólás ID: #83272
    vizipipaman
    Felhasználó
    vizipipaman
    • Hozzászólás: 348

    i3tomi a razan egy szívócső márka ami írtó jó csőveket csinál és rendelni szoktuk usaból. Ahhoz hogy rendelhess 30-40?? hsz-ednek kell lennie.

    , Hozzászólás ID: #83273
    stereo
    Felhasználó
    Stereo
    • Hozzászólás: 456
    vizipipaman írta korábban:
    Ahhoz hogy rendelhess 30-40?? hsz-ednek kell lennie.

    20 hsz kell minimum.

    , Hozzászólás ID: #83274
    youri
    Felhasználó
    youri
    • Hozzászólás: 865
    kokovics írta korábban:
    Youri írta korábban:

    Ó, nem azzal van itt a baj, hogy nem tudok tömni. Azért köszi. 🙂

    [kep]https://www.sultancenter.hu/galeria/VIZIPIPA/targyfoto/kicsi/DSCF4748.jpg[/kep]

    Ilyenhez hasonló tapasztalatok kellenek, most vettem pár napja és még nem jöttem rá a titkára. 🙁 Vagy kevés a füst vagy megég.

    Ezen nem lehet semmit sem lecserélni, tehát ügyeskedni kell.

    A mostani felállás aluf + karika arra is aluf. Szén alatt lyuggatva mindkettő.

    Íze van, de füstje alig.

    Coco bricot használok rá. (Gyújtással sincs baj, kellően meleg a szén mikor a pipára megy. Ehhez egy külön technika kell. 7 év pipázás nem elég sajna hogy egyből müködjön. 😀

    Én is vettem régebben egy ilyet de nekem se sikerült jót tömnöm vele, ugyanez volt a baj. Vagy nemjöttfüst vagy megégett, én gyorsan eladtam és nempróbálkoztam többet vele.

    Nem rossz ez, egyszer már sikerült elkapni úgy ahogy + ismerősnek is volt régebben és teljesen jól jött belőle a füst. Csak rá kell jönni a titkára. :/

    Amúgy ízzel tényleg semmi baj. Az jön rendesen, csak a füst marad el. 😀

    Max silenc hookah lesz a neve 😀

    , Hozzászólás ID: #83275
    stereo
    Felhasználó
    Stereo
    • Hozzászólás: 456

    Péntek Irie Maffia koncert Békéscsabán kezdés:21:00 (Ifiház)!!! :frime1:

    , Hozzászólás ID: #83276
    wakummaci
    Felhasználó
    wakummaci
    • Hozzászólás: 2189

    Krampi itt a válasz:Épp ezért (mert értelmes hsz-ekkel is meg lehet szerezni azt a 20-at ha valakinek az kell) nem kell ömlesztve 5 hsz-ben más oldalakról copy pastezni :-/

    , Hozzászólás ID: #83277
    krampi
    Felhasználó
    krampi
    • Hozzászólás: 3414

    Ebben teljesen igazad van. Mindenesetre a rendelesre valo jelentkezesnel a hozzaszolasok minoseget is ellenorizzuk; igy aki latvanyosan csak emiatt jon, az kenytelen lesz pofaraesni es mashova menni.

    , Hozzászólás ID: #83278
    webbie
    Felhasználó
    webbie
    • Hozzászólás: 1924
    Stereo írta korábban:
    Péntek Irie Maffia koncert Békéscsabán kezdés:21:00 (Ifiház)!!! :frime1:

    Ez komoly ? :ooo Megyüüüüüüüüünnkkk :happy1:

    , Hozzászólás ID: #83279
    stereo
    Felhasználó
    Stereo
    • Hozzászólás: 456
    webbie írta korábban:
    Stereo írta korábban:
    Péntek Irie Maffia koncert Békéscsabán kezdés:21:00 (Ifiház)!!! :frime1:

    Ez komoly ? :ooo Megyüüüüüüüüünnkkk :happy1:

    Akkor majd összefutunk! 😉

    , Hozzászólás ID: #83280
    webbie
    Felhasználó
    webbie
    • Hozzászólás: 1924
    Stereo írta korábban:
    Akkor majd összefutunk! 😉

    Okés. Amúgy belépő mennyibe kerül ? :gene: Meg akkor talán adok tömítést is. 😛

    , Hozzászólás ID: #83281
    stereo
    Felhasználó
    Stereo
    • Hozzászólás: 456
    webbie írta korábban:
    Stereo írta korábban:
    Akkor majd összefutunk! 😉

    Okés. Amúgy belépő mennyibe kerül ? :gene: Meg akkor talán adok tömítést is. 😛

    Én úgy hallottam 500 HUF a beugró, de max 1000. :triste1:

    , Hozzászólás ID: #83282
    sYska
    Adminisztrátor
    sYska
    • Hozzászólás: 10312

    Hajrá hajrá. 🙂

    Koncerten a pipával azért óvatosan. 😉

    , Hozzászólás ID: #83283
    hookah
    Felhasználó
    Hookah
    • Hozzászólás: 1615
    wakummaci írta korábban:

    Miért lenne baj, ha savas gyomorra vizet iszol?

    Hát próbáld ki egyszer, nekem maradéktalanul elindult arrafelé, ahonnan bement.

    Úgy hogy muszáj volt enni, pedig nem nagyon kívántam, de akkor jól lettem.

30 bejegyzés megtekintése - 1,291-1,320 / 15,701

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs profilod, akkor itt regisztálj!

Be kell jelentkezni a hozzászóláshoz.