A vízipipázás egy közösségi hobbi, mely a dohányzás egy kulturált, igényes és hagyományként őrzött szokása.

Monthly Archives: március, 2011

Civil és szakmai szervezetek javaslata

0

Nyilván még emlékszik mindenki, hogy egy politikus a szakmai és civil szervezetek megkerülésével nyújtotta be a dohányzók védelméről szóló törvény módosítási javaslatát. Röviden és tömören, ki akarják tiltani a vendéglátóipari helyekről, szórakozóhelyekről a dohányzókat. Részletesebben ebben a bejegyzésben írtam erről. Nem épp etikus megoldás volt, hogy a törvényjavaslat kidolgozásából kizárták (sőt nem is tájékoztatták) a szakmai és civil szervezeteket. Ez több komolyabb, dohányzással kapcsolatos szervezetet és számtalan dohányos polgárt felháborított. A Füstölgők Társasága összefogott ezen szervezettek, egyesületekkel és a törvényjavaslat módosítását kezdeményezik, javasolják. Szeretném idézni a Füstölgők oldalán megjelent módosítási javaslatokat: Kezdeményezzük, hogy a törvényalkotási folyamat során kerüljön sor a…

Share.

Bezár a vízipipa mánia

5

Tegnap kaptam az alábbi email-t, a VízipipaMániától, hogy végkiárusítás van náluk. A levelet tovább olvasva egy rövid, de lényegretörő szöveg volt. Nem volt hosszú életű a Vízipipa mánia. Nem sikerült megoldaniuk az internetes dohány rendelést, ahogy ígérték. Továbbá az árak sem voltak túl jók és a kínálatban sem volt túl sok kiemelkedő minőségű termék. Horváth ‘vizipipaológus’ László már egy ideje a hírlevélhez nem csatolja a fényképét.. Vajon miért? Érdekesség, hogy az elején sokat foglalkoztak a vásárlókkal, videóbemutatókat készítettek. December elejétől azonban már csak 1 blogbejegyzést írtak, videót egyáltalán nem készítettek és az email-ekre sem reagálnak, telefonszámuk pedig nem él vagy…

Share.

További szigorítások a törvényben

6

Úgy látszik ebben az országban a látványintézkedéseknek, adóemeléseknek, más áremeléseknek és a hazudozásnak nincs határa. Ne elég, hogy pár napja beszámoltunk, hogy be akarják tiltani a dohányzást a vendéglátóknál és szórakozóhelyeken, most itt a következő döntés. Egyszerűen nem értem, hogy a kormány mit akar ezekkel az ál intézkedésekkel elérni. Igaz, ez a mostani már kevésbé érint minket vízipipásokat, de lassan már otthon is tiltott lesz a teljes dohányzás. Ma nyújtja be ismét egy okostojás, hogy törvény tiltsa az autóban történő dohányzás, amennyiben az autóban utazik 18 éven aluli. Még csütörtökön benyújtja a fideszes Heintz Tamás a nemdohányzók védelméről szóló kormánypárti…

Share.