A vízipipázás egy közösségi hobbi, mely a dohányzás egy kulturált, igényes és hagyományként őrzött szokása.

Coco Nara szén izzító tölcsér

2

2012 utolsó napjaiban, szép csendben érkezett hazánkba egy új termék. Egy kisebb, mintának is mondható szállítmány érkezett ebből az újdonságból, amit a Coco Nara szén gyártója készít. A termék eredeti neve a Coco Nara Lighter, ami Coco Nara izzítónak fordítható le. A hazai nevét végül szén izzító fém tölcsérnek határoztuk meg.

Maga a termék igen egyszerű kialakítású, mely szimplán a fizikát kihasználva könnyíti meg életünket. Ahogy a képen is látható, nem másról van szó, mint egy egyik végén összeszűkülő “ereszcsatorna” darabról. Persze ennél azért összetettebb. Az egyik vége felé keskenyedik, ez a teteje. Az alján pedig szélesebb, hogy minél nagyobb gázrózsára ráférjen. Az alsó perembe 4 bevágás található, melyek a gáztűzhelyeken lévő rácsra való felhelyezést és stabil rögzítés feladatát látják el. Belül egy rács helyezkedik el, melyre a szeneket kell tenni. Közepes mennyiségű szenet rakhatunk bele. Coco Coal-ból és Bamboocha-ból 5-6 darab, Cocobrico – Tom’s Coco, Coco Flame kockákból 4-5 fér bele rendesen. A gázrózsa fölé / gáztűzhelyre helyezve meggyorsítja a szenek izzítását és növeli a gázláng hatékonyságát. A fordított tölcsér kialakítása a szenekhez összpontosítja a hőt. A hagyományos gázrózsáknál a hő nagy része elveszik, nem érintkezik a szenekkel. Személyes tapasztalatom alapján fele annyi idő szükséges a szeneknek.

coconara-lighter

A Coco Nara szén izzító tölcsér acélból készül, mely ellenáll a magas hőnek hosszútávon is. A használata során változni fog a színe a hőhatásra, de ez nem fog problémát jelenteni. A fém tölcsérhez mellékelve kapunk egy kis fogót is, amivel meg lehet emelni az egészet és így akár szén hordozónak is használhatjuk, noha ne feledjük, hogy a rács lyukacsos. A fogó rész 2 ágú, így csipeszként is használható. Ez igen jó, mivel a nagy hő összpontosítás miatt igen meleg van a szenek körül, így hosszú csipesz vagy ezen fogó használata ajánlott. Mivel jobban használjuk fel az energiát, így kevesebb gázt fogyasztunk, tehát még spórolhatunk is vele. Noha jelenleg 1600Ft körüli ára van, én igen hasznosnak és jónak mondhatnám ezt a terméket. Én kemping gázfőzővel izzítom a vízipipa szenet, ez pedig pont passzol rá. Így ritkábban kell gázpalackot vásárolni hozzá.

Persze részemről a legnagyobb előny a sebesség, a gyorsabb izzítás. Mint fentebb írtam, megközelítőleg fele annyi ideig kell várnunk, hogy elkezdhessünk pipázni. A legnagyobb lánggal is meg lehet “kínálni” bátran, az sem gond ha a lángnyelvek a Coco Naran fém szén izzító tölcsér tetején kicsapnak.

Megjegyzés: Azonban ügyeljünk arra, hogy ne fedjük le túlságosan ezzel a gázrózsát, az nehogy túlmelegedjen. Továbbá hagyjunk elég helyet alul, hogy kapjon a láng elég elég oxigént.
Share.

2 hozzászólás

Leave A Reply