A vízipipázás egy közösségi hobbi, mely a dohányzás egy kulturált, igényes és hagyományként őrzött szokása.

El Nefes Grépfrút – Grapefruit dohányteszt

2

Mint tudjuk az El Nefes hazai érdekeltségű márka. Grapefruitos dohányuk igen különleges, ugyanis az interneten keresve is ezenkívül csak két márkából kapható ez az íz (Hookah-Hookah és Tangiers, de ezek Magyarországon nincsenek forgalomban), ezért igazi kuriózumnak számít vagy ha más nem, ritkaságnak. Az El Nefes dohányok már több helyen is kaphatóak, ennek utánanézhettek a itt a fórumon.

A csomagolása kívül egyszerű papírdoboz külső fólia nélkül, a zárjegy a doboz sarkánál található. A régi csomagolásokkal ellentétben belül a három helyett már csak két fólia található, egy közepesen erős, légmentesen lezárt fólia és abban a másik fólia beletekerve a dohánnyal.

Maga a dohány világosabb színű az átlagnál. Kellemesen aprított, nem túl apró, néhol akadhat benne egy-egy nagyobb ágdarab, de ez más dohányoknál is előfordul. A nedvessége is kellően jó, azonban nem tocsog, bár visszacsomagolásnál érdemes figyelni, hogy ne folyjon ki. Az illata jól érezhetően édes, annak ellenére, hogy maga a grapefruit kesernyés. Így inkább cukrozott grapefruit juthat eszünkbe. A füstje tömör, sűrű. Íze kellemes, igaz korántsem olyan markáns, mint az illata. Emellett némi édes ízt is felfedezhetünk benne, ezért aki nem a grapefruit rajongója, annak is érdemes kipróbálni az édeskés jellege miatt.

A bazométer észrevehetően ízenként változik, az El Nefes dohányok 0,5 % nikotint tartalmaznak, ami a Nakhla nikotintartalmával kerül egy kategóriába. Mindent összegezve ez a dohány a karakteres grapefruitra vágyóknak talán csalódás lesz, de az édesszájúaknak mindenképpen ajánlom.

A teszt egy egyedi Sahlar Mini Phunnel kerámiával, egy Nargilem NP450-es pipával, egy kicserélt nagyobb tálcával és egy Nammor szívócsővel készült. Ebben a kerámiában egy kör szenet kellemesen kibírt, de Medium Phunnelben vagy Vortex kerámiában akár másfél órán keresztül is kitart. Az íze egyenletes marad a tömés elejétől a szenek leégéséig, kb. 1-1,5 óra után kezd csak gyengülni. Sajnos nálunk csak 50g-os kiszerelésben kapható, ami Vortex kerámiában maximum két tömést jelent és Mini Phunnelben is csak 2-2,5 tömésre elég.

Videó teszt:

Share.

2 hozzászólás

Leave A Reply