A vízipipázás egy közösségi hobbi, mely a dohányzás egy kulturált, igényes és hagyományként őrzött szokása.

Serbetli Rózsa dohányteszt

0

Maga a Serbetli török márka, minőség szempontjából felső kategóriás dohány. Nálunk 50g-os csomagolásban kaphatóak, kb. 1200-1300 Ft.-ért. Hozzájuthatunk már szinte minden vízipipaboltban, valamint egyre több kisebb dohánytrafikban is. A csomagolása igényes, rajta minden szükséges információval, zárjeggyel és persze a márka logójával. A külső rétege egy nejlonfólia, amiben a papírdoboz van, belül pedig találhatunk egy vastagabb fóliát, ami redőzött így könnyen bontható, és azon belül még egy nejlonba van tekerve a dohány.

Maga a dohány szó szerint tocsog a melasztól, ami egyszerre az előnye és a hátránya. Mivel nem spóroltak, így az íze és az illata igen intenzív, viszont sajnos így a dobozba kevesebb dohány jut, egy Vortex kerámiába maximum két tömésre elég. Az aprítottsága közepes, jobb a Nakhláénál, bár akadnak benne nagyobb darabok is. Az illata már bontáskor erősen érződik, kellemesen édeskés rózsaillata van, kicsit talán a rózsavízhez tudnám hasonlítani. Az íze tökéletesen illik az illatához, édeskés, a rózsa kifújáskor erősödik fel, utóízként. A füstje szép, nem lehet rá panasz, és ami fontos még, hogy bírja a hőt, nem kell aggódni, hogy megég a dohány. Az erőssége 0,5%, tehát elvileg nem mosott dohány, azonban ezt az erősségén nem lehet érezni, így akár kezdőknek is bátran ajánlom. A rózsás dohányok közül szerintem ezt érdemes vásárolni, a Serbetli íze nyert nálam.

serbetli-rozsa

Az időtartama sima egyiptomi kerámiában 80 perc körül van, Vortexben ez 100 perc lehet, Mini Phunnelben 60 perc, míg Medium Phunnelben kb. másfél óráig bírja. A teszt egy Nammor szívócsővel, sima egyiptomi kerámiával, Al Fakher kókusz szénnel és egy Nargilem NP450-es pipával (cserélt tálcával) készült.

Összesítve azt mondanám, hogy ne hagyjátok ki, kifejezetten jól sikerült dohányról van szó és különleges alkalmakra is ideális.

Share.

Leave A Reply