A vízipipázás egy közösségi hobbi, mely a dohányzás egy kulturált, igényes és hagyományként őrzött szokása.

Shiazo Lemon, citrom

9

Sziasztok! Ebben a tesztben a Shiazo ásvány citromos ízét szeretném nektek bemutatni. A Shiazo egy Németországban kifejlesztett termék, melynek megalkotásával a vízipipázásnak egy egészségesebb alternatíváját akarták megvalósítani, illetve a német glicerin törvény egyik kiskapuját is jelenti, és hazánkban sem minősül jövedéki terméknek. Mivel már több cikk és video bemutató készült az ásványokról így nem is ecsetelgetném hosszan hogyan képesek a kövek füstöt adni. Lényeg, hogy egy olyan ásványt kellett ehhez találni, aminek igen nagy pórustérfogata van és magába tudja szívni a nedvességet.

Lemon shiazo kő

100 grammos kiszerelésekben kapható már több mint 30 ízben illetve natúr ásványt is vehetünk, amit mi magunknak ízesíthetünk Elements vagy Bisan ízesítőkkel. 100 g ásványhoz 30 ml ízesítő kell. A tesztalanyunk egy citrom ízű Shiazo. Lecsavarva a tetejét egyből megcsapja az orrunkat az erős, tömény – számomra nem túl bizalomgerjesztő – citrom illat. Ezt az illatot kicsit édesebbnek, és nem a legkellemesebbnek mondanám a szokásos citromos dohányok illataihoz képest.  A kövek nedvesek, és a doboz alján lévő köveket egy kicsit el is lepi az ízesítő. Tömés előtt ajánlott összerázni, hogy lehetőleg egyformán nedves köveket rakjunk a kerámiánkba. Mini Phunnel kerámia ajánlott hozzá, mivel több hőt igényel, mint a dohány. A tömés kényelmesebb vele, viszont nem lehet olyan egyenletesen, mint a dohánnyal, így történhet az is, hogy a kerámiára feszített alufólia púposodik és lyukasztásnál is kövekbe ütközhet a tű.

Vízipipa ásvány citromos

A teszt körülményei:

  • Aladin Fata Morgana vízipipa (tartályban csapvíz)
  • Hookah Pro Classic Long mosható szívócső
  • El Nefes Mini Phunnel kerámia (4 réteg háztartási alufóliával)
  • 3 fél Cocobrico szén

Íz: Őszintén szólva, félve vettem meg a citrom ízt, mivel már több dohánynál is volt rossz tapasztalatom, ugyanis sok citromos dohány adta vissza a „légfrissítő” ízt. Viszont a Shiazoban kellemesen csalódtam. Egy kellemes, citromos ízt éreztem, ami kicsit a citromos keménycukorkára emlékeztet. Szerintem finom, ízlett, viszont nekem hiányzik a dohány íze is. Jó ötletnek tartom a Shiazot, de véleményem szerint a vízipipa dohánnyal az igazi. Nem tartott sokáig, bő 45 percnél már erősen gyengült az íz a füsttel ellentétben.

Füst: Ez egy újabb meglepetés, ugyanis óriási füstfelhőket lehet vele eregetni. Azt megkell jegyezni, hogy a Shiazo füstje inkább gőz, így ez is az oka a nagy mennyiségnek. Nekem ez már zavaróan sok volt és tényleg éreztem, hogy gőzt, párát fújok ki. A szobában rövid idő alatt állt a füst, szóval ez egy érdekes tulajdonsága a Shiazonak. Mikor már ízetlen volt a füst még akkor is nagy felhőket lehetett vele fújni, viszont a hőtartó sapka már szükséges volt.

Összegzésben azt mondanám, hogy jó dolog, különösen a kiskorúaknak dohány helyett, hogy a fejlődésben lévő szervezet legkevésbé legyen megterhelve, ha már rendszeresen vízipipázni szeretnének. Az ízekkel kapcsolatban sok pozitív visszajelzés hallható, nikotint és kátrányt egyáltalán nem tartalmaz. Mellesleg még az is jó tulajdonságnak hozható fel, hogy a kiszáradt kövek alapos mosás és száradás után még 4 alkalommal újraízesíthetőek.

James (vizipipaforum.com)

Share.

9 hozzászólás

  1. Újraízesítettem a shiazo-t mentás elements-el és nagyon jó, de 2 kérdés lenne:
    – Ez inkább ijedelem :), de befeketedtek a kavicsok a tetején
    – Vortex kerámia nem túl jó hozzá ugye? Inkább a sima egyiptomi..
    A feketeség halványult mondjuk a napon, de azokat inkább már ne használjam vagy nem lesz bajom 🙂 ?

Leave A Reply