A vízipipázás egy közösségi hobbi, mely a dohányzás egy kulturált, igényes és hagyományként őrzött szokása.

Category: "Tesztek, bemutatók"

Vízipipás termékek tesztjei, bemutatói, hogy tudd mivel állsz szemben.

Shiazo – Első benyomások

51

Az utóbbi időben, a leginkább figyelmet felkeltő újdonság, a Shiazo. Sokan már olvashattatok róla egy keveset, de most sikerült nekem is hozzájutni. Így gondoltam kicsit bemutatom, hogy mi is ez, hogyan is működik, mit is ígér a gyártó. Persze először, tisztázzuk is, mi is az a Shiazo. A shiazo nem más, mint egy dohány helyettesítésére alkalmas, szívható, ízesíthető aprított kőzet. Bizony, sok kicsi kő, kavics. Egy üreges, leginkább mészkőre hasonlító anyag az ami, felszívja a melaszt. Két féle változatban kapható:  ízesített és natúr, száraz. Az ízesített, már alapba tartalmazza a dohány ízesítőt, míg a száraz csak a tiszta, kiszárított kavicsokat…

Share.

Khalil Mamoon 2011-es vízipipa

15

Bizonyára sokan ismeritek ezt a vízipipa márkát. Minőségéről és időtállóságáról híres. Mind külföldön, mind hazánkban van kereslet szépen, erre a prémium márkára és termékeire. 2011 azonban egy kicsit újítós év. A történet ott kezdődött, hogy 2010-ben a Khalil Mamoon cég kiadott pár típust (pl. Americana), ami egy hagyományosabb trimetal pipa tovább szépített és szebben kidolgozott változata volt. A sárgaréz, vörösréz és krómos csillogást egy kicsit megbolondították. Mivel? Pont egy olyasmivel, ami ellen küzdenek a KM pipa tulajdonosok. Oxidáció. Mind a vörös, mind a sárgaréz felületén idővel egy matt oxid réteg alakul ki, amitől kevésbé csillog szépen a vízipipa. Azonban egy…

Share.

Elements – Caipirinha videós teszt

0

Ebben a bejegyzésben, az Elements Caipirinha videós tesztet nézhetitek meg. Sajnos kicsit fáradtan vágtam meg a videót és néhány kép lemaradt, de végre sikerült teljes szélességűre kitennem YouTube-on, még jobb kép és hangminőséggel! Pár nap alatt így is több mint 180-an tekintettétek meg, ennek nagyon örülök és sarkall a következő videó elkészítésére. Addig is nézzétek meg, osszátok meg barátaitokkal pl. Facebook-on és értékeljétek a YouTube rendszerében! Valami ilyesmi koktél lehet

Share.

Szén izzítás (szabadban, otthon)

0

Egyre elterjedtebbek a természetes vízipipa szenek. Ezeknél azonban a beizzítás kicsit macerásabb, mint öngyulladós társaiknál. Azonban ez nem kell elriasszon minket! Először nézzük a főként szabadtéri vízipipázásokhoz elterjedt öngyulladós szeneket. Ezeknek mint közismert a külsején egy vegyszer réteg van, amitől a szén elkezd izzani. Ez begyújtáskor nagyon büdös, ezt érdemes jól szellőző helyen csinálni. Miután elkezdett szikrázni, nincs más dolgunk csak megvárni míg körbeég. Addig letehetjük a vízipipánk tálcájára vagy akinek van szén hordozójára.A begyújtás történhet egy sima öngyújtóval vagy gyufával. Speciel én a sütők begyújtásához való extra hosszú gyufát ajánlanám (vagy gázgyújtókat), mert ezekkel elkerülhetjük, hogy a lepattanó szikrák…

Share.

Al Masah Whiskey with Red Power

2

A vízipipa fórumból rendszerint szoktam szemezgetni tesztekkel, amiket a tagok írnak. Egyre gyakrabban szinte kész teszteket írnak a hozzászólásokba, így megkönnyítve a választást mások számára. Most Octopus tagunk Al Masah Whisky és Red Bull-os tesztjét szeretném kiemelni. A dobozon kersztül mennyei illata volt és kibontva sem változott, csak annyit, hogy töményebb lett. Az illatában teljesen felfedezhető volt a valódi redbull illata, kevés whiskey-vel. Ezt a dohányt is a gyári kerámiámba tömtem, 2 réteg fodrászfóliával, 3 bamboocha-val, melyekből az elején csak kettő dolgozott, az egyikük pihent, amíg kisebbek nem lettek. A hőtartós beindításnál rajta volt mind a 3 szén, ami lehet,…

Share.

Elements – Blue Breeze dohány

2

Elements – Blue Breeze vízipipa dohány Én pénteken vettem egy Blue Breeze-t, aznap be is kevertem aztán ma már nem bírtam magammal kipróbáltam, igaz kéne neki még pár nap, de már így is nagyon kellemes volt. Dohány jellemzői: Szultán Kincseiben kapható 30grammos kiszerelésű natúr dohánnyal próbáltam, 3 forró/meleg és 1 hideg vizes áztatáson ment át. Aprítottsága nagyon jó, könnyen tömhető. Illata: Magának az aromának elég tömör illata van, meg is kóstoltam egy picit, tiszta alkohol íze volt.. ez az alkoholos illat még megmaradt neki, de már gyengült egy kicsit. Hasonlítani ilyen cukorkához tudnám, elég kellemes, gyümölcsös illata jellemzi. Íz: Nagyon…

Share.

Elements – Special Green Apple, zöld almás

0

Elements – Special Green Apple, Zöld almás vízipipa dohány Csütörtökön vettük és aznap lett bekeverve. Ma (2010.máj.30) lett tesztelve, 4 nap érlelés után. Teljesen zöld alma illata van a dohánynak, nagyon finom, nem édes és nem is keserű, nekem nagyon ízlett. Még mindig van az alján a nedvből, nem szívta fel teljesen. Nekem az volt furcsa, hogy rettenetesen apró a dohány vagyis inkább vékony hosszú szálú, gondolom mivel cigidohány. Koliba vagyok itt nincs sok választék, tesztelve 40mm-es öngyulladós szénnel lett 2 kört szívtam. Aladin Basha pipával és vortex kerámiával. Füst elég hamar jött annak ellenére is hogy nem természetes szenet…

Share.

Elements – Pina Colada koktél

0

Szóval…Van egy rossz szokásom, mégpedig az, hogy mindig vortex-be tömök amióta megvan, viszont gyakran hagyok valamennyi szenet, mert egyedül 3 bamboo-val mégiscsak sok egy tömés nekem. Az első nagyszerű tapasztalat, nemhogy totálisan eltüntettem ezzel a dohánnyal a szeneket, igazából kívántam még egy kört, annyira kellemes volt. Az ízről amit tudni érdemes: a pinacolada koktél fő alkotóeleme az ananász és a kókusz. Én még olyan ananászos dohányt nem szívtam ami ízlett volna, kókuszból is a Serbetli jött csak be. Ez az Elements viszont olyan tökéletesen eltalálta az arányt a melasz elkészítésekor, hogy az valami gyönyörűség. Értelemszerűen édes dohányról van szó, viszont…

Share.
1 9 10 11 12 13 14