Észhez térés? Jóindulat? Politikusaink nem ezekről ismertek, most sincs másként. Ami miatt azonban eltolták 2012-re a döntést a dohánytilalommal kapcsolatban, az a pénz. Az NAV (Nemzeti Adó- és Vámhivatal) elkészült azzal az elemzéssel, ami a dohánytilalom bevezetésének következményeit tárgyalja, gazdasági szempontok alapján.
Az eredmény meglepő. A dohány ellenesek azt állították, hogy csupán 5miliárddal esne vissza az államkincstárba befolyt adó összege, azonban a NAV kicsit mást számolt. A kiadott dokumentumok alapján minimum 38, maximum 58 miliárd forint adókiesést okozhat, a dohánytilalom bevezetése. Ebbe már beleszámolták a kevesebb eladott dohányárut, a kevesebb eladott alkoholból származó adót (a kettő a jövedéki adó csak!) és várható pénzforgalom vissza esést, ami további adók formájában az állam bácsi kasszájába vándorolnának. (Például megszűnő szórakozóhelyek, állások, a munkanélküli meg mint tudjuk nem vásárol sokat, még kevesebb adó folyna be.) Tehát ha már hazánkba a gondolkodás hiánya jellemzi a vezető réteget, legalább a pénz szavára hallgatnak, ami most éppen kapóra jön nekünk.
Ez számunkra azt jelenti, hogy 2012-ig nyugodtan dohányozhatunk (cigarettázhatunk, vízipipázhatunk) kedvenc kocsmánkba, szórakozóhelyünkön. Hurrá!
Egy érdekesség: Csak a dohánytermékek jövedéki adójából az államnak éves szinten 365 milliárd forintnyi bevétele van. Nem piskóta mi?