A vízipipázás egy közösségi hobbi, mely a dohányzás egy kulturált, igényes és hagyományként őrzött szokása.

Posts Tagged "blog"

El sem hittük volna, 7 évesek lettünk

Pontosabban mondhatnánk akár 8-nak is, ezt a hetet. Nosztalgikus visszagondolni arra, amit ma már csak történelemnek, múltnak nevezhetünk. Az első olyan weboldalra, mely kifejezetten a vízipipa témakörével foglalkozott. Ez volt az ország első vízipipás weblapja, akkor még ingyenes tárhelyen, eltérő címen, melyen kicsit több mint 1 évig voltunk. Aztán nőtt az oldalt, sokasodott a látogatószám. Kinőttük (igen, ekkor már megvolt a fórum) és elkezdődött a közösség fejlődése. Akkor még azon is gondolkodtam, hogy megéri-e egy tárhelyet és domain-t fizetni, van e lehetőség és életszerűség az oldalban? Majd 2007 novembere végén átalakultunk és megszületett a VízipipaFan. Akkor elképzelni sem mertem volna,…

Share.

Egybe olvadás, új kor

Mint bizonyára észrevettétek, a Vízipipa Fan weboldala szőröstül, bőröstül megújult. A régi weboldal nem volt már nagyon megfelelő, hiszen sem a kor elvárásait, sem pedig a felmerülő igényeket nem tudta követni, ellátni. Ezért a régi Joomla alapú oldalunkat nyugdíjba küldtük, több éven keresztül szolgált hűen, megérdemli a pihenést. Helyette a WordPress motorja dobog immáron az oldal alatt, mely egy új, modernebb és letisztultabb megjelenést kapott. A Vízipipa Blog színvilágát tartottuk meg, melyhez kevertünk azért a régi vonalakból is. Reméljük elnyeri tetszésetek az új külső! Mi változott még? Akik a blogot próbálták meglátogatni, bizonyára észlelték, hogy a Vízipipa Fan jön be. Igen,…

Share.

Megújult a VízipipaBlog .com!

1

Köszöntök mindenkit a megújult weboldalunkon! Ismét egy nagy lépést tettünk előre. Az előző zöldes-szürkés megjelenés szép volt, nem is volt öreg, de valahogy nem voltam vele elégedett és nem tudott annyi funkciót ellátni, annyi információt adni adott felületen. Továbbá volt egy már kész megjelenés a háttérben…. Ez a megjelenés a Vízipipa Magazin sablonja volt. A VizipipaMagazin.com mint különálló oldal nem fog elindulni sajnos, mivel nincs megfelelő érdeklődő kör. Így is eléggé telített a hazai vízipipás oldalak száma, mondhatnám majdnem teljesen lefedi a témát. Továbbá rengeteg ráfordított idő lenne szükség az életben tartásához, melyre a szerkesztőknek az  elmúlt években folyamatosan egyre…

Share.

Vízipipa blog megújult!

7

Megújultunk! Nem kicsit, nagyon! A blog régi megjelenése nemrég nőtte ki magát 1 éves korából. Készítésekor tökéletesen megfelelt az elvárásoknak. Azonban azóta renget új funkció került beépítésre. A kezdőlapon is egyre több információt kellett megjelenítenünk a kedvetekért és kényelmetekért. Ez egy idő után már túl ‘tömötté’ tette a blogot, mely inkább már zavaró volt. Egy profi sablon átalakításával készült el a blog új kinézete. A kiegészítők, amik a funkcióért feleltek szintén le lettek cserélve. Egyedül a WordPress maradt, azonban az is frissítve lett a legújabb verzióra. Így a megújult blog biztonságosabb és nagyobb kényelmet nyújt mint eddig. Azonban nézzük sorra,…

Share.

Mi is készül a háttérben?

Megújul a vízipipa blog! Immáron az 5. verzió lesz. Frissülnek a kiegészítők, újak kerülnek be és gyorsítottam is kicsit a betöltődésén. Jelenleg még teszt fázisban van és még sok munka van vele. Addig is itt egy képmentés az új blogról: A kezdőoldal egy része. Az új kinézet jóval egyszerű lesz, letisztultabb. Az oldalsávban lévő információk átkerülnek mind a jobb oldalra. Azonban így is több információ lesz elérhető ebben az egy oldalsávban.  Aki követi a vízipipa twitter csatornát, már tudja: Lesz egy fizetős csoport a blogon. Ennek ára évi 1000Ft lesz. Ami átszámítva havi 83Ft. Ezért cserébe lesznek friss akciós tájékoztatások,…

Share.

Web 2.0, avagy Facebook és Twitter

2

Tisztelt publikum! Ahogy az szokás, terjednek a trendek. A Web 2.0 -ás szociális hálózatok is ilyenek. Ilyen például a Twitter vagy a Facebook. Ezeket úgy érzem nem kell senkinek sem bemutatnom. Sajnálatos módon, eddig nem tudtam elég időt ráfordítani, hogy megjelenjünk ezen hálózatokon.  Eddig. Mától elérhetőek vagyunk Twitteren, ezen a címen: https://twitter.com/vpfsyska. Felkerült a vízipipa fórum is a Twitterre, hátha valaki ott szeretné követni az új hozzászólásokat. Ők erre fáradjanak: https://twitter.com/vizipipaforum. A Facebook esetében egy nagyobb portállal indulunk az útnak, amit jobb oldali oszlop tetején tessék szépen “Tetszik!”-ezni ami a csövön kifér! Közvetlen linkként pedig így érhetitek el azt az…

Share.

Csatlakozz Iwiw klubbunkhoz!

4

Már nagyon rég óta van az Iwiw-en egy kis klubbunk. Közel 985 taggal. Azonban szeretnénk ezt a számot kicsit feljebb tornázni. Ezért kérnénk mindenkit, aki szereti ezt az oldalt (vagy a Vizipipafan.com-ot, esetleg a Vizipipaforum.com-ot) az csatlakozzon a klubbhoz! Továbbá ha csak egy bejegyzést szeretnétek megosztani, akkor a bejegyzések végén lévő kis Iwiw emblémával tudjátok az üzenőfalatokra gyorsan kitenni. Aki gondolja kattintson és mutassa meg ismerőseinek is a hobbiját! Kattints a képre, hogy csatlakozz a klubhoz!

Share.

Vízipipa blog: WordPress 3.0

Az imént frissítettem a blog rendszerét. Így már WordPress 3.0-s rendszeren működteti az ország legjobb vízipipa blogját! A hármas rendszer több pozitív változást is hordoz magába. Ezekről a WordPress Magyarország bejegyzésében olvashattok.  Mielőtt még az alap blog rendszerét frissítettem volna, a kiegészítőket is frissítettem. Volt amit kikapcsoltam, mert nem használtátok a funkcióját, volt amit lecseréltem egy újra, ami többet tud. Így a blog most gyorsabb, stabilabb és biztonságosabb mint eddig bármikor! A fordítást az alap WordPress-hez köszönjük a hazai támogató oldalnak!

Share.
1 2 3 5