A már több éve szokássá vált, országos vízipipa találkozó idén is megrendezésre került, szerte az országban. Augusztus 4. volt a dátum, pontosabban pedig 14 óra körül kezdett el gyűlni a nép. A budapesti majdnem teljesen helyszín megegyezett a tavalyival, attól mindössze 30m-re volt odébb. Látni is lehetett a tavalyi helyet. (Azt, hogy miért egy közepes fa árnyékába ült a csoport és nem a régi helyre, aminél 5-6 fa árnyéka is volt, jó kérdés. 😀 ) A hangulat megint nagyon jól telt, sok volt a tavalyról már ismerős arc. Nagyon sok finom dohány és jobbnál jobb pipák voltak. Többségében Mya QT-t…
Yearly Archives: 2012
Shisharoma – Narancs ásványteszt
0Jelen írásomban a Shisaroma egyik új termékét, a Narancs/Orange ízesítésű ásványukat szeretném nektek bemutatni. Mint már néhány korábbi írásomban is meg lett említve, a Shisaroma egy hazai érdekeltségű márka. Nemrég dobtak piacra új ízeket, és bár a narancs ízesítésű korábban már előfordult, hamar elfogyott és egy ideig nem is volt kapható. Azonban most egy kis módosítással ismét elérhetővé tették. A doboz új design-t kapott, egy lekerekített sarkú, átlátszó műanyag dobozt kaptunk műanyag kupakkal, melynek tetején a matrica jelzi a termék ízét és nevét. A tartalma 120g-os, ebből kb. 90-100g az ásvány, 20-30g az ízesítő. Tömés előtt érdemes felrázni a dobozt,…
ShishaSyrup – Csokimenta ízeítő
0A Shishasyrup egy vízipipa ízesítő anyag, ami egyformán megfelel dohányok és ásványok ízesítéséhez. Viszonylag vezető márkának számít, abban a tekintetben, hogy nem tartalmaz cukrot. Ez azért fontos, ugyanis a cukor szokott beleégni az ásványba, ami feketés színűvé teszi. Elvileg cukortartalom híján, ezzel az ízesítővel ez nem történhet meg. A dobozon a leírás eléggé szegényesre sikerült, de a gyártó honlapján minden fontos információt megtalálhattok. Maga a doboz egy 100ml-es félig átlátszó, félig színezett, egyszerű flakon. A kupakja kétféleképpen nyitható, letekerhető és van egy felpattintható része. A teszt során Elements Ready dohányt használtam, ami eléggé be is sötétedett, de lehet ennek az…
Serbetli – Cappuccino dohányteszt
0Sziasztok! A soron következő tesztben egyik kedvenc dohányomat szeretném bemutatni, a Serbetli cappuccino vagy kapucsínó ízesítésű dohányát. Ezt az ízt még utoljára akkor szívtam, amikor hazánkban nem is volt kapható Serbetli dohány. A sok gyümölcsös íz után már valami változatosságot szerettem volna, ezért a régi kedvencre esett a választás. A doboz kellemes tejeskávé vagy mondhatjuk azt is, hogy kapucsínó színű, rajta az ízesítéssel. A dohánytasakot kivéve a dobozból a már szokásosnak mondható melaszban tocsogó dohányt vehetjük szemügyre. Miután feltéptük a fóliát egyből megcsap minket egy kellemes kávés illat, ami túl közelről szagolva enyhén szúrós szagú, de rendkívül kellemes illatú. Aprítottsága…
El nefes márka
0Az El Nefes névvel már bizonyára sokan találkozhattatok. Maga szó törökül van, jelentése pedig “levegővétel, levegő szívás és fújás”. A márka elsőként 2011 elején jelent meg, amikor is találkozhattunk az első El Nefes márkával fémjelzett vízipipa dohányokkal. Azóta bővült a kínálat, több új termék is jött. Ezeket kívánja bemutatni az El Nefes vízipipa márka weboldala, melyen megismerhetitek a márkát. Egy részlet a weboldalról: 2011 első negyedévében került piacra a Magyar érdekeltségű vízipipa dohány márka, az El Nefes. A felső kategóriás vízipipa dohány zárjegyes, friss termék. Nagyon jól aprított, de nincs túl pépesítve. Nedvessége tökéletes. Nem tocsog a melaszban, kellően melaszos.…
Al Fakher – Guava
0Égtem a vágytól, hogy egy teljesen ismeretlen dohányt próbáljak, többek között teszt szempontjából is. Már egy különleges ízt szerettem volna, és a boltban sem volt nagy választék, mert szokásomhoz híven az új áru érkezése előtt mentem be. Végignéztem a palettát és megcsillant a szemem a guaván. Mizot már kóstoltam, az nem volt rossz, reméltem, hogy az AF még jobb lesz. Nos, hát akkor lássuk is, hogy mi lett ennek a vásárlásnak az eredménye. Az Al Fakher csomagolását már nem kell részleteznem, zöld színű doboz, benne egy rétegű csomagolásban a dohány. Aprítottsága és nedvessége nem tér el a többiétől, erre panasz…
Kósza füst, vízipipa vers
0Vízipipázás közben gyakran szoktunk merengeni dolgokon. Olyan dolgokon, amik amúgy ritkán jutnak eszünkben vagy pont azokon amik állandóan a fejünkben járnak. Egy kellemes tömés mellett, egy hangulatos zene ráhangolódásával készült az alábbi kis vízipipás vers, remélem tetszik nektek! 🙂 Kósza füst Érzi az embert, itt a kedve Felnéz a polcra, mert nincs terve Elmereng, vajon mi legyen a választás Pedig a helyes döntés, csak ráadás A paletta tükrözi az embert Ki válogat, egyéniséget teremtve Gondol egyet, itt az elhatározás Felkerekedik, elkiáltja magát: Támadás . Hogy időt ne veszítsen, kezdi a szénnel Mi sárgás, kékes lángnyelvbe vész el Rituálé jön, mely…
Different, herbál – Narancs és menta
0A herbálok megjelenése viszonylag új keletű. Dohánymentes, ugyanis ez egy dohányhelyettesítő. Így nem tartalmaz nikotint. A fent említett herbálnak, talán ez az egyetlen előnye. Hazánkban ez a márka nem is kapható, csak két márkával találkozhatunk, de ezt a fajtát sehol nem lehet előkeríteni, és nem lehet róla találni semmit, még a gyártó honlapján sem. A kapható két márkát is zárjeggyel árulják, mint dohánytermék, bár dohányt nem tartalmaz. Ez a doboz ajándék volt külföldről, kereken 1 éve gyártották. Maga a csomagolás egy egyszerű kartondoboz, amelyen egy külső fólia található rajta egy „biztonsági” csíkkal, ami jelzi, hogy nem hamisított, nincs még kibontva.…