A vízipipázás egy közösségi hobbi, mely a dohányzás egy kulturált, igényes és hagyományként őrzött szokása.

Posts Tagged "cigaretta"

Mégsem lesz dohány tilalom?

4

Észhez térés? Jóindulat? Politikusaink nem ezekről ismertek, most sincs másként. Ami miatt azonban eltolták 2012-re a döntést a dohánytilalommal kapcsolatban, az a pénz. Az NAV (Nemzeti Adó- és Vámhivatal) elkészült azzal az elemzéssel, ami a dohánytilalom bevezetésének következményeit tárgyalja, gazdasági szempontok alapján. Az eredmény meglepő. A dohány ellenesek azt állították, hogy csupán 5miliárddal esne vissza az államkincstárba befolyt adó összege, azonban a NAV kicsit mást számolt. A kiadott dokumentumok alapján minimum 38, maximum 58 miliárd forint adókiesést okozhat, a dohánytilalom bevezetése. Ebbe már beleszámolták a kevesebb eladott dohányárut, a kevesebb eladott alkoholból származó adót (a kettő a jövedéki adó csak!)…

Share.

Tilos Budapesten dohányozni a megállókban

5

Február hatodikától érvénybe lépett az a rendelet, mely kimondja: Tilos tömegközlekedési megállókban a dohányzás. Ez a döntés már jó ideje ott lengett a levegőbe. Amikor nem is olyan rég, a város vezetése bevezette az aluljárókban történő dohányzás tilalmát, már rengetegen felháborodtak. A vezetés eme döntése így megosztja a város lakóit. Sokan üdvözlik, mások nemtetszésüket fejezik ki és diszkriminációról beszélnek. A dohányzás korlátozása tényleg diszkrimináció. Azonban a kisebb városokban mint például Pécs vagy Szeged, már évek óta megvan ez a szabályozás és megközelítőleg sikeresnek mondható. Eltűntek a cigaretta csikkek a megállókból, nyugodtabban várakozhatunk a járműre. Én örülök ennek a rendeletnek, mivel…

Share.

Megállókban is tiltanák a dohányzást

3

A tömegközlekedési megállókra is kiterjesztené az aluljárókban már bevezetett dohányzási tilalmat Tarlós István főpolgármester. A fővárosi közgyűlés jövő szerdán dönt a fővárosi köztisztasági rendelet módosításáról. Ha megszavazzák, a kiszabható bírság plafonja húszezer forinttal megnőne az összes köztisztasági szabálysértésnél. Az aluljárókban, ahol szeptember óta nem szabad cigarettázni, eddig 131 esetben bírságoltak a közterület-felügyelők, 66 esetben pedig feljelentést tettek. – Írja az Index.hu hírportál. Folyik az ádáz harc ellene Az amúgy Magyarországon már több városban is bevezetett szabályozást teljes mértékben támogatom, nem tudom ti miként vélekedtek. Borzasztóan nem szeretem, amikor esőben sokan betömörülnek a megálló fedett részébe és egyvalaki rágyújt a tömeg…

Share.

Vízipipa káros? Zsebkendő teszt

5

Gondolom ismeritek azt a régi tesztet, ami a vízipipások szoktak csinálni a WHO és hasonló alaptalan cikkeket író oldalak, szervezetek ellen. Érdekes dolog, hogy a tudósok össze-vissza beszélését egy már már viccesen egyszerű teszt meghazudtolja és bizonyítja: a vízipipa egészségesebb, a cigaretta károsabb. Cigaretta – Vízipipa A teszt lényege egy régebbi videón mutatkozott meg jól. Ott a porszívót vették segédeszköznek. A végén a fejet leszedték és a csövet teletömték cigarettákkal, majd meggyújtották őket. A porszívó csöve ugyebár több darabból áll. Két rész közé egy papírzsebkendőt tettek és utána bekapcsolták a porszívót. Az ‘elszívta’ a cigiket. Utána kivették a zsebkendőt és…

Share.

Makacs dohányosok

5

Minden ellenkező hiedelem dacára a dohánytermékek drágítása nem csökkenti hatékonyan a dohányosok számát. Legalábbis nem Franciaországban. Ezt ismerte be Roselyne Bachelot egészségügyi miniszter, aki szerint a L’Hexagone-ban 2005-2010 között közel két százalékkal növekedett a cigarettafogyasztás, noha a füstölni valók ára évről évre emelkedik. A statisztikai adatok tanúsága szerint több mint 14 millió francia rendszeresen vásárol dohányipari termékeket. A 15-75 év közötti korosztályban arányuk 5 év alatt 26,9 százalékról 28,7 százalékra növekedett. Ezen belül feltűnő a női dohányosok számának szaporodása – 23 százalékról 25,7 százalékra -, miközben a férfiaknál nincs jelentős módosulás (31 százalékról 31,7 százalékra). Az Inpes (Nemzeti megelőzési és…

Share.

Új divat a vízipipa – veszélyesebb, mint a cigaretta!

6

Gondoltam elindítok egy új kategóriába illő bejegyzés sorozatot itt a blogon. Ez nem más mint a “Média csillaga” címmel felvértezett bejegyzések. Ezekben az interneten található téves cikkekből szemezgetek nektek. Van ami idegesítő, szimplán téves, de akad olyan is amibe hihetetlenül nagy butaságokat írnak. Első versenyzőnk a Promenad.hu egyik cikke, mely a vízipipával foglalkozik. Új divat hódít Európában a fiatalok között, ez pedig a vízipipa. Németországban a 10-15 (!) év közötti fiatalok harmada elismerte egy felmérés alkalmával, hogy barátaikkal rendszeresen élvezik az úgynevezett Shisha-t. Ez sajnos nem csak Németországban van így, de hazánkban is egyre inkább a túl fiatalok körében népszerű…

Share.

Webbeteg.hu – Vízipipa kevésbé káros

0

Kérdező: Azt hallottam a vízipipázás sokkal kevésbé káros, mint a dohányzás. Valóban így van? Ha így van, mi ennek az oka? Tisztelt Kérdező! A dohányzásnak, vagyis a dohánylevélben levő nikotinnak a szervezetbe juttatása különböző célokból több formában ismert. Az égetés és a keletkezett füstnek a belégzése csak egyik ismert használati forma. Ismert még a dohánylevél elrágása és az apróra zúzott dohánypornak a beszippantása. A dohányfüstnek a leszívása vagy pipával, vagy levélbe sodorva (szivarozás) szintén ismertek,de nem annyira károsak mint a cigarettázás, mivel a sodort cigaretta papírjának az elégetése nagyon sok káros anyagot tartalmaz még, valamint a magas hőfok amin elégeti…

Share.